Évértékelő – Amerikában a 2017-es esztendő Donald Trumpról szólt

Ha a tavalyi a rejtőzködő választók éve volt az Egyesült Államokban, akkor a most elmúlóban lévő esztendő kétségtelenül Donald Trumpról, az ország 45. elnökéről szólt. Bár nem sikertelen elnök, megítélése ellentmondásos.

Ronald Reagan óta nem volt a Fehér Háznak olyan lakója, aki ennyire megosztotta volna a politikusokat és a politikai elitet, mint a politikába a gazdasági életből érkezett Donald Trump. Népszerűsége a felmérésekben alacsony: 39 és 43 százalék között ingadozik. A republikánusok azonban a decemberben tartott alabamai szenátorválasztást leszámítva – ahol a demokraták jelöltje nyert -, február óta négy kongresszusi időközi választáson is győzelmet arattak. Ez elemzők szerint azt jelenti, hogy ha Trump személyét sokan nem is kedvelik, de a vezető és ismert demokrata párti politikusokra még kevésbé voksolnának.
Az újonnan választott amerikai elnökök hagyományosan a hatalomra kerülésük első esztendejében fogadtatják el a nagy és legemblematikusabb reformokat, hiszen az első év többnyire az új elnök iránt tanúsított türelem időszaka. Trumpnak szinte egyetlen percig sem volt része ebben. Ráadásul kapcsolata a demokrata ellenzékkel igencsak nehézkes, és a kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusokkal sem teljességgel harmonikus. Ezzel is magyarázható, hogy a választási kampányában meghirdetett nagy törvényhozási programok közül eddig csupán egyet, a kétségtelenül nagyon jelentős adóreformot sikerült elfogadtatnia. Az elnök szerint ez élénkíti majd a gazdaságot és hozzájárul új munkahelyek teremtéséhez, ám ellenzéki demokrata párti törvényhozók úgy vélik, hogy az adócsökkentések jobbára a tehetőseket segítik, nem növelik lényegesen a költségvetési bevételeket, viszont végső soron emelhetik az államháztartási hiányát. Eddig kudarcot vallott viszont az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási reform megszüntetése és új törvény elfogadtatása – igaz, csupán egyetlen republikánus politikus, John McCain szenátor voksa miatt -, miként várat magára a bevándorlás átfogó reformja is. Az ezermilliárdos infrastrukturális fejlesztésekről egyelőre nem esik szó, az amerikai-mexikói határon építendő falnak még csupán a prototípusai készülnek.

Elemzők azonban felhívják a figyelmet: hiba lenne mindebből azt a következtetést levonni, hogy az elnök sikertelen. David Brady, a Stanford Egyetem politológus-professzora a minap az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) azt hangsúlyozta, hogy Trump jelentős mértékben megváltoztatta az amerikai politikacsinálást és az amerikai társadalom mindennapjait is. Folyamatos és indulatos mikroblog-bejegyzéseivel, riválisai nyilvános inzultálásával a politizálás eddigi módját, elnöki rendeleteivel pedig az amerikaiak mindennapjait változtatta meg. Például az előző elnök, Barack Obama által az állami iskolák kisdiákjainak kötelezően előírt „semleges nemű” mosdók létesítéséről szóló elnöki rendelet eltörlésével óriási népszerűséget szerzett, vagy az egyes országokból történő bevándorlás átmeneti időre történő felfüggesztését – amelyet harmadjára is átfogalmazott elnöki rendelettel ért el – az amerikaiak többsége örömmel fogadta. Ezek látható és érzékelhető következményekkel járó döntések voltak. Kevésbé látható, ám a társadalom jövőjét jelentősen befolyásolja, hogy a konzervatív Neil Gorsuch személyében sikerült elfogadtatnia az alkotmánybíróság új bíráját, és a szövetségi kerületi és fellebbviteli bíróságokon kiterjedt és gyors ütemű személycserék folynak.
Donald Trump megváltoztatta az Egyesült Államok nemzetközi imázsát is. Az „Amerika az első” jelszava jegyében Washington visszavonult a multilateralizmustól. Politikáját egyes elemzők elszigetelődőnek nevezik, mások viszont hazafiasnak. Trump mindjárt a beiktatása után felmondta a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi megállapodásban való amerikai részvételt, megkezdte az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását, bejelentette, hogy Washington kilép a párizsi klímaegyezményből, az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetét (UNESCO) már el is hagyta, és a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) is alig aktív. James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó ugyan folyamatosan megpróbálja fenntartani az Egyesült Államok globális szerepvállalását, ám Twitter-bejegyzéseivel vagy nyilvános megjegyzéseivel az elnök gyakran aláássa helyzetüket. Elsősorban az Észak-Koreával folytatandó politikában érzékelhető az elnök és csapata között látszólagos véleménykülönbség. Miközben Trump gyakori szócsatát vív, „haraggal és tűzzel” fenyegeti az ázsiai ország kommunista vezetését és Észak-Korea pusztulását és lerombolását ígéri, a külügyminiszter folyamatosan a Washington és Phenjan közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. Valószínű, hogy a háttérben ez a „reálpolitikai” megközelítés érvényesül: nyilvánosságra került, hogy az amerikai külügyminisztérium munkatársai közvetlen tárgyalásokat folytatnak phenjani tisztségviselőkkel. Egységes volt az amerikai kormányzat az Ukrajnának szállítandó, halált okozó fegyverek ügyében – ezt a szenátus engedélyezte is -, valamint Jeruzsálem Izrael fővárosaként történő elismerésében.
A Trump-elnökség első évét végül – de nem utolsó sorban – alapvetően meghatározza az a több szálon is folyó vizsgálat, amely azt igyekszik kideríteni: a Trump-kampánytörzs munkatársai „összejátottak-e” orosz kormányzati tisztségviselőkkel a tavalyi elnökválasztási kampányban azért, hogy Donald Trump nyerje a választást. A vizsgálatok eddig bizonyítékot nem mutattak fel, de arra érzékelhetően alkalmasak, hogy az elnök legitimitását megkérdőjelező légkört alakítsanak ki. Az orosz-amerikai viszony eközben tovább romlott.(MTI)