Varga: az adórendszerben véget ért a nagy átalakítások ideje

A nemzetgazdasági miniszter kedden megerősítette, hogy véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások, most a finomhangolások következnek. Varga Mihály az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti központjában tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.

A politikus kifejtette: új miniszterként fontosnak tartja, hogy a háttérintézmények munkájáról tájékozódjon. Első látogatása azért vezetett az adóhatósághoz, mert a több mint 22 ezer embert foglalkoztató hivatal garantálja a bevételek 92 százalékát.
Varga Mihály elmondta: a NAV-tól azt várják, hogy hatékonyan lássa el munkáját, a tisztességes adózókat ugyanakkor ne zaklassa, és jusson el olyan területekre is, ahol eddig nem fizettek adót. A miniszter elmondása szerint azt is kérte az adóhatóságtól, hogy ügyfélbarát módon járjon el.
Az eredményekről szólva kiemelte, hogy az összevonással hatékonyabbá vált a NAV. Tavaly több mint 14 ezer bűncselekményt derítettek fel a NAV nyomozói, amiért elismerés illeti őket.
Az adórendszerben az elmúlt három évben végrehajtott változásokról szólva kifejtette: a kedvezőbb adómértékeknek köszönhetően szűkülhetett a 20-30 százalékra becsült arányú fekete- és szürkegazdaság. Az adórendszerben végrehajtott módosítások lehetőséget teremtettek arra is, hogy minél több munkahely megmaradjon. Hangsúlyozta: minden számla munkahelyet véd meg és munkahelyet teremt.
Az egykulcsos adórendszer bevezetésével több száz milliárd forint maradt a lakosságnál, aminek révén az emberek növelni tudták megtakarításaikat, illetve segített a devizahitelek törlesztésében. A családok is jelentős támogatást kaptak.
Vida Ildikó, a NAV elnöke a mai magyar közélet egyik legjobban működő szervezetének nevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a sajtótájékoztatón. Mint elmondta, az összevonás eredményei már láthatóak, az adó- és vámszakmai közös akcióik – amelyekben sok esetben a bűnügyi nyomozók is részt vesznek – nagyon sikeresek. Személyi vagy szervezeti változásokat nem terveznek, a feladatokat figyelembe véve optimálisnak tartják a mostani szervezeti felállást.
A hivatal ügyfélbarát ügyintézésre törekszik, erősíti ügyfélkapcsolatait és szolgáltató jellegét. Vida Ildikó erre többek között azt hozta fel példának, hogy az ügyfélszolgálatok több helyen már hosszított munkarendben dolgoznak, az adó- és vámrészlegek közös ügyfélszolgálatokat működtetnek. Erősítik az ellenőrzést is, nem csupán a bevételek biztosítása érdekében, hanem azért is, hogy megvédjék a jó adózókat, hogy azok ne kerüljenek versenyhátrányba – tette hozzá.
Varga Mihály kérdésre elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén foglalkozik újra a pénztárgépek kérdésével, és azzal, hogy az új gépek beszerzése milyen kompenzációval történjen. Hangsúlyozta, nagyon egyszerű rendszerre törekszenek, a kompenzáció összegéről még vita van, de azt szeretnék, ha nem lenne akadálya a pénztárgépcserének. Az átállás május 31-i határideje tarthatónak tűnik, és a parlament által jóváhagyott bevételt reményeik szerint realizálni tudják.
A kormány ugyancsak szerdán foglalkozik azzal, hogy milyen további lépéseket javasoljon, miután az Európai Bizottság nem támogatta a fordított adózás bevezetését az élősertés, félsertés és takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
A ciprusi helyzetre utalva Varga Mihály kifejtette: a magyar kormány a bankokat adóztatja, nem a betéteseket. Úgy vélekedett, a legnagyobb védettséget az adja a magyar betéteseknek, ha hazahozzák a pénzüket. Erre büntetőkamat nélkül volt is lehetőség – emlékeztetett.
Arra a kérdésre, mikortól lehet egyszámjegyű az szja-kulcs, Varga Mihály azt mondta: egyelőre nem készülnek erre, az idei lesz az első teljes éve az egykulcsos adónak, várni kell legalább fél évet ahhoz, hogy lássák, hogyan működik a gyakorlatban.
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését illetően a feladvány a miniszter szerint az, hogyan lehet lehatárolni az élelmiszerek azon körét, amelyek esetében a kedvezményes áfakulcs hatékony segítséget tud adni. Másrészt, a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez az szükséges, hogy a tervezett bevételek és kiadások nagyjából a decemberi forgatókönyv szerint alakuljanak. A vizsgálatokat, háttérszámításokat el kell végezni. Csak akkor van ilyen intézkedésre lehetőség, ha látni, hogy a hiányszámokat ez hogyan befolyásolhatja, valamint, ha a tervezett gazdasági növekedés forgatókönyve is megvalósul – mondta Varga Mihály.
A miniszter a kérdések kapcsán beszélt arról is, hogy a stabilitási törvény szerint félévkor kell megvizsgálni azt, hogy az adósságmutató hogyan alakul. Kifejtette: eltúlzottnak érzi azokat a véleményeket, amelyek szerint az adósságtendencia felülvizsgálatára volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy az év elején a lejáró adósságszerkezethez felvett forint- és devizahitelek jóval meghaladták a lejárókat, ezért most úgy tűnik, mintha nőtt volna az adósság. A következő hónapokban lejáró adóssághoz azonban már nem kell – vagy csak részben kell – a piacokról forrást bevonni, azokat az első két hónapban felvett összegből lehet törleszteni – mutatott rá. (MTI)

Scroll To Top