Ukrán válság – Védelmi miniszter: kivonták az összes ukrán katonát az ilovajszki katlanból

A „terrorellenes” ukrán kormányerők minden tagját kivonták a kelet-ukrajnai szeparatisták és – Kijev szerint – orosz katonák által bekerített Donyeck melletti Ilovajszk városából – közölte hétfőn Valerij Heletej védelmi miniszter.

A tárcavezető adatai szerint Ilovajszknál legalább 107 ukrán katona és több mint 300 orosz fegyveres vesztette életét. A Kreml továbbra is tagadja, hogy az orosz fegyveres erők állományban lévő tagjai részt vennének a kelet-ukrajnai harcokban.
Múlt szerdán Vitalij Jarema főügyész azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el az ilovajszki „katlanban”.
A Donyeckhez vezető útnál fekvő, stratégiai fontosságú település fölötti ellenőrzéséért augusztus 18-án törtek ki súlyos harcok a Kijev által terrorellenesnek nevezett kormányerők és az – ukrán források szerint – orosz csapatok által megtámogatott Moszkva-barát szakadárok között. A terrorellenes erők ostromgyűrűbe kerültek. Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy nyissanak „humanitárius folyosót”, amelyen az ukrán katonák sértetlenül visszavonulhatnak Ilovajszktól. Augusztus 30-án az ukrán fegyveres erők tagjai elindultak a kijelölt folyosón, de tüzet nyitottak rájuk.
A múlt héten Jarema bejelentette, hogy a főügyészség kivizsgálja, helyes döntéseket hozott-e a védelmi minisztérium és a vezérkar az ilovajszki harcok idején.
Közben Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő hétfőn azt írta a Facebook-oldalán, hogy időnként egymást lövik a szakadárok és az orosz katonák, ami hadműveleteik rossz összehangoltságának tudható be. A „baráti tűzre” példaként hozta fel, hogy a Donyeck megyei Debalceve településnél a szeparatisták tüzérsége lőtte az egyik orosz felderítő-diverziós egységet.
A szakértő értesülései alapján a hét végén a tűzszünet ellenére a szeparatisták és az orosz fegyveresek legalább negyvenszer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, illetve civil célpontokra, lakóházakra. Különösen feszült a helyzet a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban, valamint Debalceve településen, amely nemrég még az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állt.
Kosztyantin Szavinov donyecki alpolgármester hétfőn közölte, hogy a szeparatisták tüzérségi támadásai következtében hat civil lakos vesztette életét egy nap alatt a városban.
Az orosz és az ukrán média arról adott hírt, hogy egy EBESZ-megfigyelőket szállító gépkocsi aknatűz alá került Donyeck mellett. Ezt a szervezet egyik képviselője közölte hétfőn. Elmondta, hogy az autó öt utasa közül senkinek sem esett baja. Az EBESZ-megfigyelők folytatják munkájukat Donyeckben – tette hozzá.
Közben Washingtonba érkezett egy küldöttség tagjaként Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes belügyi alakulat parancsnoka, hogy amerikai politikusokkal folytasson tárgyalásokat az ukrán hadseregnek nyújtandó katonai segítségről. Erről maga a parancsnok számolt be hétfőn Facebook-oldalán.(MTI)

Scroll To Top