Ukrán válság – Ukrán szakértő szerint újabb orosz konvoj hatolt be az országba

Újabb, katonai járművekből álló konvoj lépett be Oroszországból Ukrajnába, mintegy félezer katonával, akik az orosz fegyveres erőknél rendszeresített, de jelzések nélküli egyenruhát viseltek – tette közzé Facebook-oldalán szerdán Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő.

A szakértő – akinek Információs Ellenállás nevű szervezete adatokat, információkat gyűjt a kelet-ukrajnai harcok sújtotta övezetből – azt írta, hogy a teherautókból, valamint mintegy ötven harckocsiból és páncélozott harcjárműből álló konvoj a Donyeckhez közeli Amvroszijivka településnél lépte át az ukrán határt, egy olyan szakaszon, amely a Moszkva által támogatott szeparatisták ellenőrzése alatt áll.
Timcsuk értesülései szerint a konvoj egy része Amvroszijivkában maradt, mintegy 30 jármű és 300 katona viszont továbbhaladt az ország belseje felé, Komszomolszke település irányában.
Facebook-oldalán Timcsuk arról is beszámol, hogy Donyeck városába ismét az orosz hadsereghez tartozó katonák érkeztek: az Omszkban állomásozó különleges felderítő alakulat, valamint a kosztromai 331-es légideszant egység tagjai. Emlékeztetett arra, hogy Donyeckből korábban kivonták az orosz katonákat.
A szakértő beszámolója alapján észlelték, hogy a Donyecktől délre fekvő Volnovaha térségébe is erősítés és újabb haditechnikai, főként tüzérségi eszközök érkeztek az oroszbarát szakadár erőkhöz.
Ezenkívül új logisztikai útvonal létrehozását is észlelték az orosz határtól a Donyecktől északra fekvő Debalceve település irányába, amelynek ellenőrzésérét hetek óta folynak a harcok az ukrán fegyveres erők és a szeparatista egységek között.
Timcsuk megjegyezte, hogy a Debalcevénél harcoló szeparatista alakulatokat eddig az önhatalmúlag kikiáltott szakadár „donyecki népköztársaság” látta el fegyver-, lőszer- és élelmiszer-utánpótlással.(MTI)

Scroll To Top