Az orosz kormányfő elismerte, hogy a rubel értékvesztése „zsebbe vágó” kérdés a lakosság számára, de óvott a hisztériakeltéstől és türelemre intette az embereket.
Dmitrij Medvegyev öt országos televíziós csatornának, közöttük a független Dozsgy (Eső) nevű tévének adott évértékelő interjújában azt mondta: „mindannyian rubelben kapjuk a fizetésünket, ami csökkenti vásárlóerőnket.(…) Egyáltalán nem kell hisztériát kelteni emiatt, egyszerűen türelmesnek kell lenni és arra visszatekinteni, hogyan alakultak az események hasonló helyzetben”. Az orosz kormányfő a 2008-2009-es évekre, a pénzügyi-gazdasági világválság idejére utalt, amikor ugyancsak jelentős mértékben gyengült a rubel és a lakosok egy része dollárba menekítette megtakarításait.
Medvegyev óvott a hasonló „elsietett lépésektől”, és közölte, hogy maga is rubelben tartja pénzét. A politikus az orosz nemzeti valuta gyengülését elsősorban kőolaj világpiaci árának csökkenésével magyarázta, a másodsorban az Oroszországgal szemben – a Kreml Ukrajna-politikája miatt – alkalmazott külföldi büntetőintézkedésekkel.
Az orosz kormányfő szomorúnak nevezte a Déli Áramlattal történteket. Azt mondta, hogy a terv megvalósítását objektív okokból fagyasztották be, majd hozzátette: döntés született arról, hogy attól Moszkva eláll. A politikus megértéssel beszélt arról, hogy Bulgária uniós tagállamként leállította a gázvezeték építését, mondván, hogy az ország brüsszeli és washingtoni nyomásra állította le a területén át tervezett szakasz megvalósítását.
Dmitrij Medvegyev, – utalva arra a tervre, hogy megnövelik az orosz gázt szállító Kék Áramlat gázvezeték teljesítményét és elosztót építenek Törökországban, – közölte, hogy „ehhez az elképzeléshez csatlakozhatnak az európai partnerek, de az már egy másik projekt lesz és ott más lesz a bemenet is. Erről tárgyalni fogunk velük” – mondta.
A Gazprom szóvivője hétfőn jelentette be, hogy az orosz állami energetikai cég vállalatot alapít a Törökországig húzódó Kék Áramlat gázvezeték teljesítményét meghaladó kapacitású gázvezeték építésére.
Vlagyimir Putyin orosz államfő 10 napja Ankarában az EU ellenkezésére és a bolgár engedély hiányára hivatkozva közölte, hogy Moszkva eláll a Déli Áramlat tervének megvalósításától. A vezeték az orosz földgázt Ukrajna elkerülésével a Fekete-tenger alatt több dél-, és közép-európai álamba, így Magyarországra is eljuttatta volna.(MTI)