Ukrajnai tüntetések – Újabb összecsapásokkal fenyegetnek a radikális tüntetők

Újabb összecsapásokat helyezett kilátásba pénteken az ukrán ellenzéki tüntetők radikális szárnya, a Jobboldali Szektor arra az esetre, ha a hatalom nem teljesíti követelésüket a bebörtönzött tüntetők szabadon bocsátására vonatkozóan.

Dmitro Jaros, az ukrán fővárosban január 19-én kezdődött zavargások kirobbantását magára vállaló csoportosulás vezetője kijevi sajtótájékoztatóján értésre adta, hogy készek kiszabadítani a fogva tartott tüntetőket, és “nem csak alkotmányos eszközökkel”.
Viktor Janukovics elnök pénteken aláírta azt a kormánypárt által kidolgozott amnesztiatörvényt, amely az elfoglalt hivatali épületek elhagyásának és az utcai barikádok elbontásának feltételéhez köti a tüntetők büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentesítését. A Majdan tüntetői és az ellenzék vezetői azonban elutasítják ezeket a feltételeket.
“Mi már így is komoly engedményeket tettünk. Beszüntettük a harci cselekményeket az utcákon” – jelentette ki Andrij Taraszenko, a Jobboldali Szektor egyik alapítója. Hangsúlyozta, hogy most a vezetésen a sor, hogy teljesítsék a követeléseiket. Hozzátette, ha nem nyerik vissza szabadságukat a tiltakozóakció őrizetbe vett és letartóztatott résztvevői, a szervezet “ismét kénytelen lesz támadásba lendülni”.
A Jobboldali Szektor bejelentette azt is, hogy harmadik félként – az Afganisztánban szolgált veteránokkal és a Majdan más önvédelmi egységeivel együtt – részt akarnak venni a társadalmi és politikai válság rendezését célzó tárgyalásokon, a kormány és az ellenzék képviselői mellett.
A döntésüket azzal magyarázták, hogy “a hatalom és az ellenzék semmilyen megegyezésre nem jutnak az országban kialakult rendkívüli helyzet rendezését illetően, és a polgárháború szélére sodorják Ukrajnát”.
Dmitro Jaros kijelentette, hogy a tárgyalási folyamatnak a február 4-i parlamenti ülés előtt újra kell indulnia. Ugyancsak ezt a határidőt szabták a bebörtönzött tüntetők szabadon bocsátására is. Jaros ígéretet tett arra, hogy amint a tüntetőket amnesztiában részesítik, visszavonulnak a kormányzati negyed Hrusevszkij utcájából a Majdanra. Ha viszont nem, akkor a Jobboldali Szektor “fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszlépésekre, amelyek túlléphetnek az alkotmány keretein” – szögezte le.(MTI)

Scroll To Top