A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,93 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 32 927,47 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az, hogy a BÉT pirosban fejezte be a kereskedést, nagyrészt a Mol gyenge teljesítménye miatt történt, amely több mint 3 százalékkal esett. Az olajpiacon „történelmi beszakadás” történt, a WTI olaj azonnali jegyzése 11 dollár alatt is volt, de a későbbi olajleszállítások is 8-9 százalékos csökkenést mutatnak. Ez a Mol árfolyamán is meglátszik – mutatott rá.
A többi vezető részvény közül az OTP enyhén emelkedett, a Richter 1 százalék feletti pluszban, míg a Magyar Telekom 1 százalék feletti mínuszban zárt. Hozzátette, a részvények hétfőn elég nagy utat jártak be, voltak pluszban és mínuszban is, aminek a vége a budapesti börzén kis mínusz lett.
A vezető elemző szerint Európában is hasonló képet látni, annyi különbséggel, hogy az európai értéktőzsdék várhatóan enyhe pluszban fejezhetik be a kereskedést. A DAX index közel 0,1 százalékkal, a francia index ennél kicsivel többet emelkedett – mondta. Török Lajos szerint reggel az európai piacokon is elég jó hangulat volt, az amerikai nyitás környékén azonban elromlott a hangulat, a nap végére sikerült enyhe zöldbe visszakapaszkodni.
A forint piacán gyengülést látni, a BÉT zárása előtt 353 forint fölött jegyezték a forintot az euróval szemben, de az iránykeresés volt a jellemző.
A Mol 66 forinttal, 3,18 százalékkal 2010 forintra gyengült, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8490 forintra erősödtek, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,34 százalékkal 367,50 forintra esett, forgalma 160,1 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 70 forinttal, 1,09 százalékkal 6500 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3155,29 ponton zárt hétfőn, ez 56,22 pontos, 1,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
