A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,11 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 34 972,35 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború hatására estek a nemzetközi részvényindexek és ezekhez hasonlóan a BUX-index is gyengült 1,50 százalékkal.
A vezető részvényekről megjegyezte, hogy legnagyobb mértékben a Mol veszített értékéből.
A Mol 58 forinttal, 2,19 százalékkal, 2594 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,44 százalékkal, 9600 forintra esett, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal, 411 forintra gyengült, forgalma 137,3 millió forint volt.
A Richter árfolyama 75 forinttal, 1,42 százalékkal, 5205 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4031,90 ponton zárt kedden, ez 8,42 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
