Tőzsdezárás – A kedvező nemzetközi hangulatot követte a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1132,81 pontos, 2,51 százalékos emelkedéssel, 46 261,37 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatott pozitívan a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedésére.
Kiemelte, hogy a piacot az OTP vezette, mert még mindig érvényesült a bankok számára korábban napvilágot látott kedvező hírek hatása, köztük az, hogy a jegybank alelnöke „belengette” a kamatemelési lehetőséget.
A Magyar Telekom csökkenésével kapcsolatban Varga Zoltán elmondta, hogy a részvényről csütörtökön lekerült a 16 forintos osztalékszelvény.
A Mol és Richter részvényeinél kisebb pozitív korrekció volt látható – mondta az elemző megjegyezve, hogy a gyógyszergyártó részvényének árfolyama szerdán a 8350 forintnál húzódó támasz alá került, ez alapján továbbra is negatív a technikai kép, annak ellenére, hogy csütörtökön felfelé korrigált a papír.
A Mol 36 forinttal, 1,60 százalékkal 2286 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 685 forinttal, 4,63 százalékkal 15 490 forintra nőtt, forgalmuk 13,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,93 százalékkal 407 forintra csökkent, forgalma 195,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,55 százalékkal 8210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3701,45 ponton zárt csütörtökön, ez 24,84 pontos, 0,68 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top