Az indexek csekély elmozdulására, vegyes kezdésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján Londonban és Milánóban csekély mértékben emelkedhet, Frankfurtban, Párizsban és Madridban kissé csökkenhet a tőzsdemutató a szerdai kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,1 százalékos gyengüléssel kezdhet.
Kedden ingadozás, pozitív és negatív tartományba tett kitérők után veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,52 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,56 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,49 százalékkal zárt alacsonyabban kedden.
A piacokat kedden elsősorban az amerikai-kínai ellentétek eszkalálódása terhelte meg, de a koronavírus-járványnak az európai gazdaság helyreállását megakasztó második hullámától való aggodalom is hozzájárult az árfolyamok csökkenéséhez. Washington nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tovább szigorította a Huawei távközlési berendezésgyártóra kivetett technológiai korlátozásokat.
A nap legnagyobb vesztesei az európai piacokon a banki papírok voltak az ágazati mutató 1,1 százalékos, az olaj- és gázipari cégek pedig az ágazati mutató 1,3 százalékos csökkenésével.
Az olajár szerdán is csökkent a keresleti aggodalmak miatt. Elsősorban azért, mert határozatlan időre elnapolták az egyeztetést Washington és Peking között a kereskedelmi megállapodás első fázisáról.
A piac szerdán figyelemmel kíséri majd az OPEC+ minisztereinek megbeszélését, amelyen a felek áttekintik az önkéntes termeléscsökkentési megállapodás eredményét. Júliusban olajpiaci források szerint 97 százalékos volt a kvótavállalás betartása a tagok körében, ami meglehetősen erős támaszt nyújt nagyobb olajárcsökkenéssel szemben.
Az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával a Brent nyersolaj ára 0,75 százalékkal állt alacsonyabban a szerdai globális kereskedelemben hordónként 45,12 dolláron, a WTI ára pedig 0,61 százalékkal 42,63 dollárra csökkent.
Az eurót 0,01 százalékkal jegyzik erősebben 1,1930 dolláron. A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár index kedden több mint két éves mélypontot ért el 93 ponton.