Nem várható határozott elmozdulás a tőzsdenyitáskor kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a kereskedés iránykereséssel indulhat, nem számít nagyobb elmozdulásra a reggeli órákban.
Hozzátette: hétfőn az OTP árfolyama áttörte a 14 ezer forintos szintet is, a következő lélektani szint 15 ezer forintnál van, a történelmi csúcs pedig 15 850 forintnál található. A Mol jegyzése a 2400-2500 forintos zónába szorult, a két szélső értékre érdemes figyelni. A Richter lefelé korrigált, de 7400 forintnál fontos támasz húzódik a grafikonján. A Magyar Telekom emelkedése is megtorpant, egyelőre 410 forintnál jelölt ki ellenállási szintet – írta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,58 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 44 715,79 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2444 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.