Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat kedden a kereskedés, ezt követően pedig folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, pozitív a Mol és az OTP technikai képe, előbbinél 2650 forintnál, utóbbi grafikonján 17 500 forintnál található a következő fontos szint.
A Richter árfolyamában 8800, majd 8900 forintnál húzódnak ellenállások, a Magyar Telekomnál 420 forintnál.
Hozzátette, hogy céláremelés érkezett a Magyar Telekomra: a Goldman Sachs 471 forintról 482 forintra emelte a távközlési vállalatra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul semleges.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,27 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 52 416,01 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. A Mol 36 forinttal, 1,38 százalékkal 2636 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,70 százalékkal 17 310 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 85,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,98 százalékkal 8780 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top