A pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt felfelé indulhatnak az árfolyamok nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 8500 forintos szintre érdemes figyelni, ennek áttörése esetén 8800 forintig megnyílhat a tér. Hozzátette, hogy a Raiffeisen Centrobank 14 700 forintról 9700 forintra vágta az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is tartás.
A Mol jegyzése továbbra is a 2 ezer forintos szint felett mozog, ez rövid távú támaszt jelent, alatta 1900 forintnál található fontosabb szint.
A szakértő szerint a Richter technikai képe egyértelműen pozitív, 6600 forintnál található a következő fontos ellenállás.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,17 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 32 964,67 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 2010 forintot ért, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,77 százalékkal 8400 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,54 százalékkal 366 forintra esett, forgalma 247,2 millió forint volt. A Richter-papírok 160 forinttal, 2,50 százalékkal 6560 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.