A kedvező nemzetközi befektetői hangulat folytatódhat, így ismét pluszban nyithatnak a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Józsa Bence az MTI-nek küldött előrejelzésében kifejtette, hogy az OTP árfolyama a 18 ezer forintnál látható ellenállással küzdhet. A Mol esetében a 2450 forintos szint jelenthetne kihívást, míg támasz 2400 forintnál található.
A Richter grafikonján 9320 forintnál húzódik a következő ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama 430 és 440 forint között mozoghat a szakértő szerint.
Jelezte azt is, hogy újabb 30 bázispontos kamatemelés jöhet a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának kedden délután tartandó kamatdöntő ülésén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol 44 forinttal, 1,86 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.