Tőzsdei gyorsjelentés – Végre újra nyereséges az E-Star, véget érhet a vesszőfutás?

Végre újra nyereséges az E-Star.

Nyereséges volt a csődeljárás alatt álló E-Star az első fél évben, adózás utáni eredménye 1,6 milliárd forintot tett ki, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt több mint 3 milliárd forintos veszteségnél – közölte a cég a Budapesti értéktőzsde honlapján.

A beszámoló szerint a társaság árbevétele csaknem a felére, 16 milliárd forintra esett. Az árbevétel csökkenését a cég elsősorban a tevékenységüket megszüntető, vagy értékesített magyarországi kapcsolt vállalkozások bevételének kiesésével magyarázza.
A társaság kötelezettségeinek összege 64,8 milliárd forintról 50,9 milliárd forintra csökkent, míg a tőkéjének és forrásainak együttes értéke 61,6 milliárdról 49,4 milliárdra csökkent.
A budapesti székhelyű E-Star Magyarországon, Lengyelországban és Romániában fő tevékenységként hőtermeléssel és -szolgáltatással, kapcsolódó tevékenységként pedig elektromos energia előállításával, illetve ezek kereskedelmével foglalkozik, illetve Magyarországon közvilágítási rendszerek korszerűsítésével és üzemeltetésével is.
Az idén az első fél évben a korábban tartós és nagy mértékű adósságot felhalmozó önkormányzatok – amellett, hogy az időközben kibocsátott számlákat folyamatosan rendezik – folyamatosan csökkentik adósságállományukat.
Magyarországon jelentősen javult portfoliójának fizetőképessége, miután az E-Star számtalan szerződést mondott fel nemfizető ügyfeleivel. A szerződésfelmondásokat a legtöbb esetben eredményes tárgyalások követték, a korábbi ügyfél tartozások jelentős mértékben csökkentek, a szolgáltatást számos fogyasztási helyen helyreállította.
Lengyelországban a szabályozás bizonytalansága miatt az E-Star 8,4 MWe teljesítményű gázmotorjait az első negyedévben leállította így a lengyel érdekeltség hozzájárulása az adózás előtti eredményhez a 2012-es fele körül lesz.
A beszámoló felidézi, hogy 2013. április 26-án a hitelezők jelentős többsége támogatta a csődegyezséget, amelynek értelmében a hitelezők fennálló követeléseikért – legfeljebb 50 millió darab – E-Star törzsrészvényt kapnak. Az elsőfokú bírói döntés a társaság egyezségi megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét 2013. július 11.-én közzétett végzésében elutasította, a csődeljárást megszüntette, azonban a végzés nem jogerős. A cég a Fővárosi Ítélőtáblához fellebbezett, s reményei szerint a testület jóváhagyja a csődegyezségi megállapodást, a csődeljárás megszüntetését.
Az E-Star papírjai a BÉT standard kategóriájában forognak, pénteken egy forintos csökkenéssel, 93 forinton fejezték be a kereskedést, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 590, a legalacsonyabb 86 forint volt.(MTI)

Scroll To Top