Tőzsde – Szakértő: az internetadó miatt esett a Magyar Telekom, így a BUX is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 298,24 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: elsősorban a Magyar Telekom több mint 4 százalékos esése miatt zárt több mint egy százalékos mínuszban a BUX index szerdán. A távközlési cég papírjai azért estek, mert a kedden benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat szerint az internetszolgáltatásra is kiterjesztenék a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az adó mértéke minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forint lenne.
A Buda-Cash elemzője kifejtette, hogy a Magyar Telekomban kiemelkedő, 1,5 milliárd forintos forgalom volt szerdán, míg a többi papírt átlagos forgalom mellett adták-vették.
Sőre Balázs elmondta, hogy a BUX alulteljesítő volt a nyugat-európai indexekhez képest, és nemcsak a Magyar Telekom, de – bár kisebb mértékben – a többi nagy papír is gyengült.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Richter árfolyama a 3800 forintos támasz szint alá csökkent, így érdemes figyelni az árfolyamára, mert a következő szint, ami “megfoghatja”, 3600 forint.
A Mol 45 forinttal, 0,38 százalékkal 11 715 forintra csökkent, 254,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,71 százalékkal 4030 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 4,02 százalékkal 334 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 47 forinttal, 1,22 százalékkal 3793 forintra csökkent, a részvények forgalma 727,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 1458,39 ponton zárt szerdán, ez 2,56 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában szerdán a takarmánybúza decemberi elszámolóára 500 forinttal, 41 500 forintra emelkedett, míg a jövő márciusi ár változatlanul 42 300 forint. A takarmányárpáért decemberre 700 forinttal kell többet fizetni, az új ár 41 000 forint.
Drágult a repce is: a termény novemberi elszámolóára 2300 forinttal, 94 800 forintra emelkedett, a jövő márciusi pedig 2500 forinttal 95 500 forintra nőtt. A jövő augusztusi ár változatlanul 97 500 forint.(MTI)

Scroll To Top