Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteséges zárás után.
A DJIS-30 index 0,20 százalékos, az S&P-500 index 0,33 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,52 százalékos emelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést.
A pénteki kereskedésnek a DJIA index nagyjából a hét eleji szinten indult neki, az S&P index viszont fél százalékkal, a Nasdaq Composite pedig másfél százalékkal kezdett alatta. A két utóbbi index egy hónapja első alkalommal csúszott heti veszteségbe.
A pénteki pozitív kezdést a technológiai papírok körében a hét folyamán leadott árfolyam visszaszerzésével indokolták piaci szakértők. A nagyobb technológiai cégek, az Apple, a Tesla, a Microsoft és a Facebook fél és egy százalék körüli nyereségre tettek szert még a nyitás előtt, a tőzsdén kívüli forgalomban.
Az olajár csökkent, a WTI 1,01 százalékkal, a Brent 0,72 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai piacok nyitásakor a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 59,91 és 63,47 dolláros jegyzésen. A héten eddig a WTI fél százalék, a Brent másfél százalék áremelkedésre tett szert.
Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik erősebben 1,2126 dolláron, az arany spot ára 0,53 százalékkal unciánként 1785,15 dollárra emelkedett. Az euró árfolyama nagyjából a hét eleji szinten állt, az arany spot ára több mint két százalékot veszített.(MTI)