A 2009-es gazdasági válság óta a legnagyobb mértékű visszaesést szenvedte el tavaly a német gép- és gyáripari berendezés export, veszélybe sodorva ezzel Németország legnagyobb exportőrként betöltött világpiaci szerepét az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA pénteki közleménye alapján.
Tavaly, a „korona-krízisévben” a német gépipari és gyárépítő ágazat vállalatainak exportja 12,0 százalékkal 160 milliárd euróra, importja pedig 13,4 százalékkal 67 milliárd euróra csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai alapján.
Ralph Wiechers, a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e.V.) a német gépipari és gyáripari berendezésgyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezetének vezető közgazdásza szerint 2020-ban „a német gépipari export a 2009-es gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesést szenvedte el”.
A legnagyobb csökkenés a második negyedévben következett be. Az első negyedévben az export még „mindössze” 5,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben azonban már 22 százalékra tágult az elmaradás, melynek mértéke a harmadik negyedévben 12,4 százalékra, a negyedikben pedig 8,2 százalékra szűkült, decemberben a kivitel pedig már csak 6,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Wiechers szerint a javulás az idén folytatódik, az export folyamatosan nőni fog, de a krízis előtti szintre abszolút értékben ebben az évben még nem áll vissza.
„Kínában már a második negyedévben megindult tavaly a gazdasági fellendülés, ami hamarosan a német gépipari vállalatok megrendelésállományában is éreztetni kezdte a hatását”” – mutatott rá a VDMA vezető közgazdásza. A negyedik negyedévben a Kínába irányuló export már 7,2 százalék pluszban volt és hasonló lendülettel folytatódott a növekedés az idei év kezdetén is – tette hozzá.
Kína gazdasági ereje azonban nem csak abban mutatkozik meg, hogy mekkora keresletet támaszt a német gépipari export iránt. A kínai vámhivatal előzetes adatai alapján tavaly 165 milliárd euró értékben exportált gépipari cikkeket és gyáripari berendezéseket az ország, így Wiechers szerint „Németország könnyen elveszítheti legnagyobb gépipari exportőrként a világpiacon betöltött szerepét”.
A gépipari export visszaesése nagy eltérést mutatott tavaly a különböző ágazatok között. A szerszámgépipari eszközök és berendezések kivitele esett vissza a legnagyobb mértékben, 29,4 százalékkal, a talajművelő és talajmechanikai gépek és berendezések exportja viszont egy százalékkal emelkedett.
https://www.vdma.org/v2viewer/-/v2article/render/62069906
(MTI)