Tőzsde: két irányba húzott a magyar mezőny

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,88 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 31 646,38 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: két irányba húzott a mezőny, a Mol nap közben 1 százalékos pluszban is járt, míg az OTP és a Richter lefelé húzta a BUX indexet.
A Richterrel a reggeli órákban bejelentett negatív hír után 1 százalék feletti mínuszban indult a kereskedés, és a gyógyszerpapír végül 1 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A társaság hétfőn reggel közölte, hogy visszavonta egy általa kifejlesztett, a daganatos betegeknél alkalmazható gyógyszer törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA), miután az emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP) novemberi ülésén jelezte, a rendelkezésre álló adatok nem teszik lehetővé, hogy a hatóság a termék haszon/kockázat elemzését pozitívan bírálja el.
Az OTP 1,6 százalékos csökkenéséből a szakértő szerint csak 0,5 százalékot indokol, hogy kártérítés indult a bank ellen, a bankpapír a nap folyamán fokozatosan ment egyre lejjebb. Az OTP Bank hétfőn délután jelentette be, hogy választottbírósági eljárást indított ellene egyik adósának engedményese, egy külföldi vállalkozás. A cég 25 365 636 euró (közel 8 milliárd forint) összegű kártérítés iránt indította az eljárást hitelszerződés teljesítésének megtagadása miatt az International Chamber of Commerce International Court of Arbitration előtt. A keresetlevelet december 19-én kézbesítették az OTP Banknak.
A szakértő megjegyezte: a december erős hónap volt a magyar tőzsdén, a papírok árfolyama jelentősen emelkedett az elmúlt egy hónapban, és a nagy emelkedések után általában profitrealizálásra kerül sor, sokan zsebre rakják a szép profitot.
A Mol 65 forinttal, 0,32 százalékkal 20 620 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 131 forinttal, 1,56 százalékkal 8280 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 491 forintot ért, forgalma 245,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,97 százalékkal 6111 forintra esett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1907,01 ponton zárt hétfőn, ez 6,34 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a napraforgó tonnája 500 forinttal, 115 000 forintra drágult jövő márciusra.
A malmi búza márciusi ára továbbra is 41 000 forint tonnánként.
Nem változott a takarmánykukorica ára sem, márciusra 43 300 forint maradt.(MTI)

Scroll To Top