Tőzsde heti összefoglaló: Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten

Másfél százalékkal estek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom ugyan több mint 10 milliárd forinttal volt kevesebb az előző hetihez képest, de ebben szerepet játszott a hétfői ünnep miatti zárva tartás is.

A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 1,53 százalékkal 292,5 ponttal esett, pénteken záráskor 18 796,52 ponton állt. A heti forgalom 38,8 milliárd forintra esett az előző heti – igaz, 6 napos – 49 milliárd forinthoz képest.
Kedden közepes forgalom mellett vegyesen teljesítettek a nagyobb papírok a BÉT-en. Az OTP árfolyama az átlagosnál magasabb forgalom mellett jelentősen – több mint 150 forinttal – csökkent, aminek vélhetően az volt az oka, hogy június 16-án jogegységi döntés várható a Kúrián több, devizahiteleseket érintő ügyben, ez pedig „nem tölti el a befektetőket túl sok optimizmussal”. A bankpapír árfolyamával kapcsolatosan a hét többi napján is elmondták ezt a szakértők.
Szerdán a 17 milliárd forint feletti forgalom volt a csúcs a héten, ebből több mint 14 milliárddal az OTP részesült. Ennek ellenére több mint száz forintot esett az árfolyama. Szakértők szerint komoly eladója volt az OTP-nek.
Csütörtökön 8 milliárd forint fölé esett vissza a forgalom. A Mol árfolyama esett, az előző két nap erőteljes OTP-eladásai viszont elmaradtak, a részvény – kisebb hullámzás után – a nap végén enyhe pluszban zárt. A héten ez volt az egyetlen ilyen zárása a bankpapírnak.
Pénteken drasztikusan, 3,4 milliárd forintra esett a forgalom a BÉT-en. A Mol forgalma is extra alacsony volt, az egy százalék feletti áresés még mindig az elnök-vezérigazgató ellen Horvátországban folyó büntető eljárással volt magyarázható. Az OTP árfolyamának csökkenésére viszont az egyre közelebb kerülő kúriai döntés volt hatással.
Az OTP a múlt héten 285 forinttal, 6 százalékkal, 4465 forintra esett.
A Mol-részvények ára 260 forinttal, 2,01 százalékkal 12 660 forintra csökkent.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,9 százalékkal esett, 332 forintra.
A Richter-papírok értéke 200 forinttal, 5 százalékkal 4200 forintra erősödött.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 12,88 ponttal, 0,84 százalékkal erősödött, 1548,38 ponton zárta a hetet.(MTI)

Scroll To Top