Tőzsde – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők a csütörtöki hullámvölgy után.                                                                                                                                                             

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az előző, a vártnál lényegesen rosszabb GDP-adat hatására gyenge nap után kisebb “visszapattanás” jöhet a tőzsdén. A nemzetközi hangulat ugyan nem igazán támogató, de csütörtökön a hazai piac egyértelműen alulteljesített – mondta.
Az elemző nulla körüli, inkább pozitív nyitásra számít, a nap folyamán pedig emelkedésre. Fontosabb makrogazdasági adat pénteken nem várható, mindenki a húsz vezető gazdasági hatalom, a G-20 csoport moszkvai ülésére figyel.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén kisebb korrekcióra, erősödésre számít. Úgy látja, hogy a nyugat-európai piacok is emelkedő irányba fordulnak pénteken, ami szintén segítheti a hazai irányváltást a csütörtöki negatív folyamatok után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 367,32 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 18 869,76 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,2 milliárd forint volt. A Mol ára 305 forinttal, 1,71 százalékkal 17 490 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 109 forinttal, 2,22 százalékkal 4801 forintra esett, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,50 százalékkal 394 forintra gyengült, forgalma 903,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 785 forinttal, 2,24 százalékkal 34 215 forintra csökkent, forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 18 890 forintot ért, forgalma 136,1 millió forint volt. (MTI)

Scroll To Top