Eltér a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexének hétfői mozgásáról az MTI által megkérdezett elemzők várakozása.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhén mínuszos nyitást és a nap folyamán kisebb csökkenést vár, elsősorban a nemzetközi hatások miatt. A világban a dollárt erősítő trend tapasztalható, ami a fejlődő piacokról jellemzően tőkekivonást szokott eredményezni – mondta. Az elemző szerint ennek hatására lehet kisebb csökkenés a magyar tőzsdén, főleg a külföldi eladások miatt. A Magyar Telekom kilóghat a sorból, a papír akár emelkedhet is – tette hozzá.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese viszont úgy látja, hogy kedvező a nemzetközi hangulat, így a magyar tőzsde kisebb emelkedéssel nyithat, ami a nap folyamán is folytatódhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 18 503,07 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 16 550 forint volt 645,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,53 százalékkal 4864 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,57 százalékkal 348 forintra esett, forgalma 491,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 0,65 százalékkal 34 020 forintra erősödött, a részvények forgalma 374,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 60,9 millió forintos forgalom mellett 260 forinttal, 1,44 százalékkal 17 825 forintra gyengült. (MTI)