Tőzsde – Alacsony forgalom, kis emelkedés az év utolsó kereskedési napján

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,84 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 16 634 ponton zárt kedden. A BUX egy éve, 2013. december 30-án 18 564,08 ponton zárt, egy év alatt 10,4 százalékot veszített értékéből.

A részvénypiac forgalma az év utolsó kereskedési napján 2,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Német Sándor, a Buda-Cash brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: folytatódott az elmúlt napok érdektelensége, relatíve alacsony forgalom mellett kis emelkedéssel zárt a BUX. Hozzátette: nem volt jelentős makrogazdasági vagy vállalati hír, ami befolyásolta volna az árfolyamokat. Inkább az érdektelenségnek köszönhető a szakértő szerint az, hogy a magyar tőzsde jól zárt, míg a külföldi piacok mínuszban vannak.
A Mol 65 forinttal, 0,57 százalékkal 11 545 forintra erősödött, 424,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 31 forinttal, 0,82 százalékkal 3811 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,90 százalékkal 338 forintra emelkedett, forgalma 95,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,71 százalékkal 3535 forintra erősödött, a részvények forgalma 314,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 1445,29 ponton zárt kedden, ez 6,24 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top