Tőzsde: alacsony forgalom, kis elmozdulás a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,88 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 17 952,63 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: nyári kereskedés, nagyon alacsony forgalom és kis elmozdulás volt a magyar tőzsdén csütörtökön, de a nemzetközi piacok is csendesek.
A szakember közölte: csak a Magyar Telekom zárt pluszban, a papír árfolyama az elmúlt két hétben erősödött. Az MKB Bank csütörtökön bejelentett állami megvásárlásának lényegében nem volt hatása az OTP árfolyamára, illetve a hazai tőzsdére. A Mol ára nem változott, a Richter pedig orosz piaci hírek miatt esett.
A Mol ára nem változott, 11 800 forintot ért, 269,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,05 százalékkal 4173 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 368 forintra erősödött, forgalma 282,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,25 százalékkal 3955 forintra esett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1508,88 ponton zárt csütörtökön, ez 0,48 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában napraforgómag és a repce kivételével mindegyik termény ára változott csütörtökön.
A malmi búza augusztusra 500 forinttal 50 500 forintra drágult, szeptemberre maradt 47 500, decemberre 51 000 forint.
A takarmánybúza elszámolóára augusztusra 100 forinttal csökkent, így 42 000 forintba kerül a termény. Szeptemberre változatlanul 43 000, decemberre pedig 44 500 forint.
A takarmánykukorica novemberre 600, decemberre 700 forinttal lett drágább, 40 800, illetve 41 200 forint az ára.
A takarmányárpa ára augusztusra 500 forinttal 41 000 forintra csökkent, szeptemberre továbbra is 42 500 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára októberre marad 84 500, novemberre 85 200, decemberre pedig 87 400 forint.
A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 90 000, szeptemberre 92 000, jövő márciusra pedig 94 000 forint.(MTI)

Scroll To Top