Tőzsde: alacsony forgalom, csendes kereskedés a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,49 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 17 865,46 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 2,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nap közben erőteljesebb „lecsorgás” volt a BÉT-en, de délután, az amerikai piacok nyitása után fordult a magyar kereskedés iránya, így végül csak kis mínuszban zárt a hazai tőzsde.
A forgalom egész nap alacsony volt, a kereskedés végére a Magyar Telekom tudott jelentősebb pluszban zárni – emelte ki a szakember.
A Mol 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 550 forintra csökkent, 529,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 7 forinttal, 0,17 százalékkal 4186 forintra erősödött, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,36 százalékkal 374 forintra nőtt, forgalma 423,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,51 százalékkal 3930 forintra esett, a részvények forgalma 728,9 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1498,55 ponton zárt kedden, ez 3,92 pontos, 0,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a malmi búza és a takarmánybúza elszámolóára változott kedden.
A malmi búza augusztusra 500 forinttal 51 000 forintra drágult, szeptemberre maradt 47 500, decemberre 51 000 forint.
A takarmánybúza elszámolóára augusztusra 300, szeptemberre pedig 100 forinttal csökkent, így 41 500, illetve 42 600 forintba kerül a termény. Decemberre változatlanul 44 500 forint.
A takarmánykukorica novemberre továbbra is 40 590, decemberre pedig 41 200 forint.
A takarmányárpa ára augusztusra maradt 41 000, szeptemberre 42 000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára októberre változatlanul 84 500, novemberre 85 350, decemberre pedig 86 900 forint.
A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 90 000, szeptemberre 92 000, jövő márciusra pedig 94 000 forint.(MTI)

Scroll To Top