Tőzsde – A magyar piac egyelőre parkolópályán van

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,89 pontos – 0,25 százalékos – emelkedéssel 18 618,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a magyar piac egyelőre „parkolópályán van”: míg a külföldi börzéken élénk forgalom volt a hét második kereskedési napján, a BÉT eseménytelen, alacsony forgalmú napot zárt.
A szakértő kifejtette, hogy a magyar piacon a devizahiteles probléma megoldásáig az OTP-vel kapcsolatos befektetői hangulatot a kivárás jellemezheti, így volt ez kedden is. Német Sándor a hét fontos eseményei között említette a Fed-ülés jegyzőkönyvének publikálását, valamint a munkaerő-piaci adatok közzétételét az Egyesült Államokban, mivel ez határozhatja meg a Fed eszközvásárlásainak további ütemezését.
A Mol értéke 175 forinttal (1,21 százalék) 14 305 forintra csökkent, 776,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 39 forinttal (0,94 százalék) 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal (1,27 százalék) 312 forintra esett, forgalma 378,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal (1,64 százalék) 4350 forintra nőtt, a részvények forgalma 965,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 1386,46 ponton zárt kedden, ez 11,58 pontos (0,84 százalék) emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában egyik határidős termény ára sem változott kedden.
A malmi búza elszámolóára márciusra 55 000, májusra 55 500, augusztusra pedig 52 200 forint maradt, és nem változott a takarmánykukorica ára sem. A termény márciusra 45 500, májusra 46 490, júliusra 48 300, míg novemberre 48 900 forintba kerül.(MTI)

Scroll To Top