Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza, arany, olaj – 2014.12.02

Az RBA nem változtatott Az Ausztrál Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta hivatalos pénzforgalmi kamatlábát, és elismételte azt a mondatot, miszerint az árfolyam „a fundamentális értékével kapcsolatos becslések legtöbbje felett marad”.

 

  • Az RBA nem változtatott Az Ausztrál Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta hivatalos pénzforgalmi kamatlábát, és elismételte azt a mondatot, miszerint az árfolyam „a fundamentális értékével kapcsolatos becslések legtöbbje felett marad”. A döntést kísérő nyilatkozatban a Bank szerint a közelmúltbeli, árakkal kapcsolatos adatok megerősítették, hogy az infláció a 2%-os és 3%-os célkitűzés között mozog, de előző nyilatkozatukkal ellentétben kevésbé voltak meggyőződve arról, hogy ez valószínűleg folytatódik. Álláspontjuk módosulása az alacsonyabb olajáraknak tudható be. Másrészt továbbra is aggódnak a munkanélküliség miatt, amelynek folyamatos csökkenése még várat magára. Az AUD/USD pár emelkedett a döntést követően, de a mozgás éppen a 0,8530-as szint alatt megállt. A pár kb. 2,3%-kal csökkent a legutóbbi értekezlet óta, és úgy tűnik, hogy ez nem elégséges a túlértékelt árfolyammal kapcsolatos megjegyzések csillapítására. A nyilatkozat szerint „Valószínűleg alacsonyabb árfolyam szükséges a gazdaság kiegyensúlyozott növekedéséhez”. A vasérc árának csökkenése és a csökkenő olajárak miatt az árakra lefelé ható nyomás elegendő okot ad arra, hogy továbbra is medve jellegű nézetet valljak az ausztrál dollárt illetően.
  • Az ország politikai értekezlete előtt közzétett adatok vonatkozásában, a folyó fizetési mérleg deficitje kissé csökkent a 3. negyedévben, miközben az építkezési jóváhagyások számában októberben jelentős fordulat állt be. Mindkét közzétett adat felülmúlta a becsléseket, bár korlátozott hatást gyakoroltak az árfolyamra, amely stabil volt a kamatlábbal kapcsolatos döntésig.
  • Mivel az éjszaka folyamán nem tettek közzé főbb gazdasági mutatókat, az USD visszafogottan mozgott a legtöbb devizapárjával szemben, leginkább a norvég koronával és a kanadai dollárral szemben gyengült, amelyek erősödtek az olajárakban bekövetkezett, mérsékelt visszapattanást követően.
  • Hétfőn a Moody’s Investors Service csökkentette Japán hitelminősítését, annak bizonytalanságára hivatkozva, hogy az ország képes-e csökkenteni fiskális deficitjét azután, miután Shinzo Abe miniszterelnök a következő évre halasztotta a következő adóemelést. A Moody’s egy fokozattal minősítette le Japánt (A1-ről Aa3-ra), ami 2011 óta az első leminősítés. Az USD/JPY pár hét évet tekintve a legmagasabb szintre emelkedett (119,14) a leminősítést követően, de azonnal csökkent, és a bejelentés előttinél alacsonyabb szinteken zajlott a kereskedés, azóta pedig oldalirányú mozgást folytat. Az esés ellenére fenntartjuk hosszú távú bika jellegű nézetünket az USD/JPY párral kapcsolatban, és a jelenlegi visszatérésre megújult vételi lehetőségként tekinthetünk.
  • A mai események: viszonylag csendes nap elébe nézünk: Az eurozóna októberi termelői árindexe várhatóan lassuló ütemben csökkent, ami jelzi, hogy a deflációs kockázat továbbra is fennáll az övezetben.
  • Az Egyesült Királyságban a novemberi építőipari BMI-index várhatóan kissé csökkent. Bár várhatóan még mindig az 50-es szint felett van, az általános csökkenés a szigorúbb kölcsönzési feltételeknek tudható be, amire a hétfőn közzétett jelzálogkölcsön-jóváhagyások adata is utalt.
  • Ma beszédet tartanak: a Fed elnöke, Janet Yellen Washingtonban diákoknak tart köszöntő beszédet. A Fed elnökhelyettese, Stanley Fischer ismét felszólal. Fischer és a New York-i elnök, William Dudley – akik hétfőn különböző eseményeken szólaltak fel – kihangsúlyozták az alacsony olajárak pozitív hatását. Azon aggályokra, hogy az alacsonyabb olajárak alacsonyabb inflációt eredményeznek, a Fed elnökhelyettese azt felelte, hogy csak átmeneti dologról van szó.

 

 

Az EUR/USD pár valamelyest emelkedett

 

  • Az EUR/USD pár valamelyest emelkedett tegnap, de az emelkedést megállította a fekete csökkenő trendvonal, amely az október 15-i maximum szinttől ered. Amíg az árfolyam ezen trendvonal alatt marad, továbbra is negatív rövid távú kép tárul elénk. A napi grafikonon az EUR/USD pár általános trendje továbbra is csökkenő, de mivel továbbra is pozitív divergencia van napi momentum mutatószámaink és az ár mozgása között, megvárnám az 1,2360-as (S3) szint egyértelmű, lefelé történő áttörését, mielőtt biztosabb leszek a hosszabb távú csökkenő trendet illetően. Egy ilyen áttörés valószínűleg előkészíti az utat az 1,2250-es tartomány felé, amelyet a 2012. augusztusi minimum szintek határoznak meg.
  • Támaszszint: 1,2430 (S1), 1,2400 (S2), 1,2360 (S3)
  • Ellenállásszint: 1,2490 (R1), 1,2530 (R2), 1,2575 (R3)

 

Az AUD/USD pár továbbra is csökkenő tartományban van

  • Az AUD/USD pár emelkedett, miután támaszszintre talált a 0,8415-ös (S2) korláton és a fekete csökkenő tartomány alsó határán. Amíg az árfolyam alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el a rövid távú csökkenő tartományban, a rövid távú kilátást negatívnak tartanám. Az AUD/USD pár várhatóan a közeljövőben teszteli a 0,8300-as (S3) tartományt, amelyet a 2010. júliusi minimum szintek határoznak meg. Mindazonáltal momentum mutatószámainkra tekintve azonban számítanék arra, hogy a tegnapi visszapattanás kissé meghosszabbodik. Az RSI felfelé mutat és úgy tűnik, hogy képes hamarosan bármikor tesztelni az 50-es szintet, miközben az MACD – bár zérus alatt van – felfelé áttért indító vonalán. Ezenkívül pozitív divergencia van az MACD és az ár mozgása között. A napi grafikonon, mivel az árfolyam az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt marad, továbbra is hosszabb távú csökkenő trendet látok.
  • Támaszszint: 0,8480 (S1), 0,8415 (S2), 0,8300 (S3)
  • Ellenállásszint: 0,8600 (R1), 0,8700 (R2), 0,8800 (R3)

 

Az arany jelentősen emelkedett

  • Az arany tegnap jelentősen emelkedett, egymás után három ellenállásszinti korlátot figyelmen kívül hagyva. A rally megállt marginálisan az 1222-es (R1) ellenállásszinti akadály alatt, és a nemesfém visszatért, majd támaszszintre talált az 1205-ös (S1) szint közelében. Mivel nincs egyértelmű trend, rövid távon egyelőre semleges álláspontra helyezkedem. Másrészt az 1205-ös (S1) szint lefelé történő áttörése valószínűleg meghosszabbítja a visszatérést, talán az 1180-as (S2) szint felé. Másrészt az 1222-es (R1) szint felfelé való áttörése előkészítheti a terepet a további emelkedéshez, és megcélozhatja az 1235-ös (R2) ellenállásszintet. A napi grafikonon a nemesfém ellenállásszintre talált a július 10-ei maximum szinttől eredő csökkenő trendvonal közelében, és emiatt a hosszabb távú csökkenő trend érvényben van. A 14 napos RSI azonban visszatért az 50-es szint fölé, miközben a napi MACD – amely már indító vonala felett van – úgy tűnik, hogy készen áll a zérus vonal tesztelésére a közeljövőben. Ezen momentum jelzések extra okot szolgáltatnak ahhoz, hogy a partvonalon maradjak (legalábbis egyelőre).
  • Támaszszint: 1205 (S1), 1180 (S2), 1165 (S3)
  • Ellenállásszint: 1222 (R1), 1235 (R2), 1255 (R3)

 

A WTI magasabbra korrigált

  • A WTI hétfőn visszapattant, és a mai európai kora délelőtt során valamelyest a 70,00-s pszichológiai szint alatt zajlik a kereskedés. Momentum mutatószámainkra tekintve számítanék arra, hogy a visszapattanás még egy kicsit folytatódik. Az RSI kilépett túlértékesített tartományából, majd emelkedett, miközben az MACD – bár negatív – a legalsó szintre ért és felfelé áttért jelző vonalán. A napi grafikonon azonban az árfolyam struktúrája még mindig alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt, ami miatt a WTI általános útvonala továbbra is csökkenő marad. Ezért a tegnapi visszapattanás vagy annak hosszabbításai várhatóan megújult eladási lehetőségeket kínálnak.
  • Támaszszint: 64,00 (S1), 62,70 (S2), 60,00 (S3)
  • Ellenállásszint: 70,00 (R1), 73,20 (R2), 75,50 (R3)

 

A GBP/JPY pár felfelé áttörte a 186,00-s szintet

  • A GBP/JPY pár hétfőn valamelyest emelkedett, és felfelé áttörte a 186,00-s (S1) ellenállásszintet (amely támaszszintté vált). Szerintem egy ilyen áttörés utat nyithat a 189,00-s (R1) ellenállásszinti akadály felé, amely a 2008. október 3-i maximum szintek közelében van. Rövid távú momentum mutatószámaink fenntartják a pozitív hangulatot. Az RSI emelkedett, miután támaszszintre talált az 50-es szint közelében, miközben az MACD marginálisan zérus vonala fölött tetőzött, majd felfelé áttért indító vonalán. Ezen jelzések bika jellegű momentumot jeleznek. Amíg azonban a pár az 50 és a 200 periódusú mozgóátlag felett van, a GBP/JPY pár általános trendje szerintem növekvő marad.
  • Támaszszint: 186,00 (S1), 184,00 (S2), 181,00 (S3)
  • Ellenállásszint: 189,00 (R1), 190,00 (R2), 192,00 (R3)

 

 

 

Scroll To Top