A piac titokzatos módon mozog A pénteki, vártnál kedvezőbb nem mezőgazdasági munkaerő-állomány közzétételét követően bizonyára azt vártuk volna, hogy a dollár erősödik.
- A piac titokzatos módon mozog A pénteki, vártnál kedvezőbb nem mezőgazdasági munkaerő-állomány közzétételét követően bizonyára azt vártuk volna, hogy a dollár erősödik. Talán arra számítottunk, hogy a befektetők minden párral szemben dollárt vásárolnak. Esetleg arra is számítottunk, hogy a német gyári rendelésállományban 2008 óta bekövetkezett legnagyobb esés hatására az euró gyengül. Ha így van, akkor elméletileg igazunk van, de a helyzet nem olyan fényes. Az amerikai dollár valójában az összes G10 devizapárjával és az általunk követett majdnem minden feltörekvő piacokbeli devizával szemben gyengült, minden nyilvánvaló ok nélkül. Úgy tűnik, hogy a nem mezőgazdasági munkaerő-állomány közzétételének napjain folytatott mozgást követi, amelyben a következő hétfőn fordulat állt be. Talán az volt az oka, hogy Brazíliában jó volt a választásokra adott reakció, vagy enyhült a hongkongi feszültség, ami ismét keresetté tette a feltörekvő piacok devizáit (és ezáltal az USD bizonyos mértékű eladásához vezetett). Vagy talán amiatt következett be, mert fordulat állt be USA-beli fix hozamú piacokon történt pénteki emelkedésében; a Fed Alapok származtatott kamatlába 3,5 bázisponttal emelkedett a hozamgörbe hosszabb végén pénteken, majd hétfőn 4 bázisponttal csökkent, ami teljesen semlegesítette a nem mezőgazdasági munkaerő-állomány hatását. Ugyanez a helyzet a kötvénypiac hozamgörbéjének hosszú végén (bár azt alig befolyásolta a nem mezőgazdasági munkaerő-állomány). Csak arra gondolhatok, hogy 13 egymást követő hét dollárvásárlása után a piac a kedvező nem mezőgazdasági munkaerő-állományt a profit-kivételre adott jelzésként értelmezte. Az amerikai dollár itt átmenetileg pihenőt tarthat, de a trend várhatóan nem változik.
- Az Ausztrál Nemzeti Bank (RBA) változatlanul hagyta kamatlábait – amint arra széles körben számítottunk -, és visszavett az ausztrál dollárral kapcsolatos, keddi értekezlet utáni megjegyzéseinek hangvételéből. A múlt hónapban elhangzott, hogy az árfolyam „a fundamentális értékével kapcsolatos becslések legtöbbje felett marad”. Ebben a hónapban ez a megjegyzés elmaradt, és elismételték, hogy „a korábbi standardok szerint magas marad”, amint az korábban már többször elhangzott. Valójában az OECD becslése szerint az ausztrál dollár a 3. leginkább túlértékelt deviza a G10 devizák között (a CHF és a NOK után); eszerint 24%-kal túlértékelt (a szeptemberi értekezletkor ez 29% volt). A fogyasztói árindexen és a termelői árindexen alapuló egyéb mutatók becslése szerint kb. 20%-kal túlértékelt (bár a Big Mac index 15%-kal túlértékeltnek minősítette, ami azt jelenti, hogy a hamburger ott nagy biznisz). Mindenesetre úgy tűnik, hogy az RBA a korábbinál kevésbé aggódik a deviza szintje miatt. Az RBA tagjai korábban a 0,86-os tartományt jelölték meg elfogadható szintként. Ezért várhatóan kevesebb nyomást gyakorolnak most az árfolyamra. Ez ellentétben áll az Új-Zélandi Nemzeti Bankkal, amely még mindig nagyon panaszkodik az árfolyamra. Ezért az AUD/NZD pár várhatóan innen fog emelkedni.
- A Japán Nemzeti Bank változatlanul hagyta politikáját, amint arra széles körben számítottunk. Az értekezlet közepén az országgyűlés előtt beszámoló BoJ kormányzó, Kuroda elmondta, hogy a BoJ növelni fogja ösztönzését, ha a romlás kockázata kézzelfoghatóvá válik. Tudjuk, hogy ez már gyakran elhangzott. A Bloomberg szerint a BoJ Politikai Tanácsának tagjai nagy többségben előnyben részesítenék a kétéves határidő elhagyását a 2%-os inflációs célkitűzés elérése érdekében. Nehéz megmondani, milyen hatást gyakorolna ez a jenre. Egyrészt azt jelentené, hogy határozatlan időre, a célkitűzés eléréséig laza maradna politikájuk. Ez negatív hatást gyakorolna a japán jenre, mivel választott finanszírozó devizaként megerősítené azt. Másrészt megszüntetné annak szükségességét, hogy a BoJ-nak fokoznia kellene az ösztönzést a határidő közeledtével, ami pozitív lenne a japán jenre nézve. A piac jelenleg azt feltételezi, hogy januárban növelik az ösztönzési intézkedéseket, hogy be tudják tartani az áprilisi határidőt a 2%-os inflációs célkitűzés elérése céljából. Személy szerint úgy vélem, hogy a piac fontolgatja a jen eladását, és bármi történik, azt negatívként értelmezik a deviza szempontjából.
- Mai mutatószámok: Az európai nap során Németország, Norvégia és az Egyesült Királyság teszi közzé ipari termelési adatait augusztusra vonatkozóan. A német adat a vártnál jobban csökkent, a várakozásokon aluli lett, ami bővítette az Európa motorjának tartott gazdaság növekedésének lassulására utaló bizonyítékok körét. Norvégia esetében nem áll rendelkezésre előrejelzés. Az Egyesült Királyságban az adat várhatóan változatlan a júliusihoz képest.
- Kanada augusztusi építési engedélyeinek számában várhatóan csökkenés következett be, ami fordulatot jelent a júliusi adathoz képest.
- Az USA-ban egyedül az augusztusi JOLTS (Job Opening and Labor Turnover Survey, azaz új munkahelyekkel és a munkaerő forgásával kapcsolatos) felmérést teszik közzé, és az előrejelzés szerint az újonnan létesült állások száma marginálisan emelkedett. Miközben ez a mutatószám nem különösen befolyásolja a piacot, támogatja a pénteken közzétett foglalkoztatási jelentés pozitív oldalát.
- A keddi napirend szerint két Fed hivatalnok tart beszédet: a minneapolisi Fed elnök, Narayana Kocherlakota (nagyon enyhítés-párti) és a New York-i Fed elnöke, William Dudley (kissé enyhítés-párti).
Az EUR/USD pár visszapattant az 1,2500-as szintről
- Az EUR/USD pár hétfőn emelkedett, miután erős támaszszintre talált az 1,2500-as (S1) pszichológiai szinten, mivel az amerikai dollár a pénteki heves rally után szünetet tartott. A pár bizonyos mennyiségű vételi megbízást kapott egy pszichológiai tartomány közelében, ezenkívül pozitív divergencia látható az ár mozgása és mindkét rövid távú momentum mutatószám között. Ezért egyelőre semleges rövid távú álláspontra helyezkedem. Ezenkívül az RSI felfelé áttért 50-es szintjén, miközben az MACD – bár negatív – felfelé áttért indító vonalán, ami további okokat szolgáltat ahhoz, hogy a partvonalon várakozzak. Amíg azonban a napi grafikonon az árfolyam struktúrája még mindig alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt, fenntartom nézetemet, hogy az általános útvonal csökkenő marad, és a közelmúltbeli előremenetelt vagy annak hosszabbításait korrekciós fázisnak tartanám, mielőtt a medvék ismét felülkerekednek.
- Támaszszint: 1,2500 (S1), 1,2465 (S2), 1,2385 (S3)
- Ellenállásszint: 1,2693 (R1), 1,2760 (R2), 1,2820 (R3)
A GBP/JPY párt továbbra is támogatja a 174,50-es tartomány
- A GBP/JPY pár hétfőn oldalirányú mozgást folytatott és továbbra is támogatta a 174,50-es (S1) tartomány. Ezt figyelembe véve és mivel momentum mutatószámaink lehetséges visszapattanást támogatnak, egyelőre a partvonalra mennék. Az RSI visszapattant 30-as szintjének közelében és most valamelyest felfelé mutat, miközben az MACD – bár negatív – felfelé áttért indító vonalán. Ezenkívül pozitív divergencia van az RSI és az ár mozgása között. Kitekintve, az árfolyam az 50 és a 200 napos mozgóátlagok felett, valamint a szélesedő alakzat felső határa felett marad, amely alakzat szeptember 11-én formálódott. Ezért az általános kilátás mérsékelten növekvő és szerintem a szeptember 19. és október 6. közötti csökkenő hullám korrekciós mozgás.
- Támaszszint: 174,50 (S1), 173,00 (S2), 171,55 (S3)
- Ellenállásszint: 176,00 (R1), 177,00 (R2), 178,50 (R3)
AUD/USD
- Az AUD/USD pár emelkedett hétfőn, miután támaszszintre talált a 0,8640/60-as tartományban. A mai RBA politikai értekezlet nem változtatott a helyzeten, a pár ezen támaszszinti tartomány és a 0,8830-as (R1) ellenállásszint között maradt. Mivel amikor a pár januárban jelentősen visszapattant a 0,8640/60-as tartomány elérésekor és irányt változtatott, továbbá azon tény alapján, hogy továbbra is pozitív divergencia van az ár mozgása és mutatószámaink között, úgy érzem, elég okom van arra, hogy fenntartsam semleges álláspontomat a rövid távú kilátást illetően. Kitekintve, az általános trend szerintem csökkenő marad, de inkább várnék a 0,8640-es (S2) szint lefelé történő áttöréséig, mielőtt ismét a csökkenő útvonalban bíznék. Ha és amikor a pár csökken, akkor az eladók várhatóan kezdetben megcélozzák a következő támaszszinti akadályt (0,8565 – S3).
- Támaszszint: 0,8660 (S1), 0,8640 (S2), 0,8565 (S3)
- Ellenállásszint: 0,8830 (R1), 0,8920 (R2), 0,9000 (R3)
Az arany vételi megbízásokra talált az 1183-as szinten
- Az arany bizonyos mennyiségű vételi megbízást indított el az 1183-as (S1) támaszszinten, majd visszapattant és ellenállásszintre talált marginálisan az 1210-es (R1) szint alatt. A napi grafikonon az ár struktúrája még mindig csökkenő trendre utal. A fém utoljára 2010. augusztusban volt az 1180-as (S2) szint alatt, amely a 2013. június 28-i minimum szint. 2013. júniusban és decemberben, amikor a medvék elérték az 1180/83-as tartományt, a fém jelentősen visszapattant és irányt váltott. Ezen visszapattanást figyelembe véve egyelőre várakozó álláspontra helyezkednék. Szerintem csak az 1180-as (S2) szint egyértelmű, lefelé való áttörése jelezné a csökkenő útvonal folytatódását. Ebben az esetben várhatóan hosszabbításokat indít el az 1156-os (S3) szint felé, amely a 2010. július 27-i minimum szint. A növekedést tekintve: bika jellegű visszafordulási jelek hiányában szerintem korai növekvő trendet előre jeleznünk.
- Támaszszint: 1183 (S1), 1180 (S2), 1156 (S3)
- Ellenállásszint: 1210 (R1), 1223 (R2), 1235 (R3)
A WTI valamelyest a 90,00-s szint fölé került
- A WTI hétfőn marginálisan emelkedett és felfelé áttért a 90,00-s szinten, de ellenállásszintre talált a 90,75-ös (R1) szinten. Az alacsonyabb maximum szint valószínűsége ezen tartomány közelében továbbra is fennáll, ezért mérsékelten negatív általános kép tárul elém, és fennáll annak valószínűsége, hogy ismét tesztelést hajt végre a csütörtöki minimum szint közelében (88,15 – S1). Azonban csak ezen szint lefelé történő áttörése erősítené meg a következő alacsonyabb minimum szintet a napi grafikonon és jelezné a hosszabb távú csökkenő trend folytatódását. Egy ilyen mozgás további csökkenéseket vonhat maga után, talán a következő támaszszint felé (86,00 – S2). Napi momentum mutatószámaink medve jellegű momentumot jeleznek. Az RSI 50 alatt marad, miközben az MACD – amely már negatív – lefelé áttért jelző vonalán.
- Támaszszint: 88,15 (S1), 86,00 (S2), 84,15 (S3)
- Ellenállásszint: 90,75 (R1), 91,80 (R2), 93,00 (R3)