Peking hétfőn közvetett módon bírálta Izraelt a Szíriában végrehajtott légitámadás miatt. Mindeközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Sanghajba érkezett, ahol megkezdte péntekig tartó hivatalos kínai látogatását.
A kínai külügyminisztérium szóvivője leszögezte, hogy országa ellenzi az erő alkalmazását, és úgy véli, minden ország szuverenitását tiszteletben kell tartani. Hua Csun-jing ezt a Damaszkusz külvárosában vasárnap hajnalban végrehajtott légitámadásra utalva, kérdésre válaszolva jegyezte meg.
Hozzátette, Kína valamennyi érintett felet visszafogottságra int és arra, hogy tartózkodjanak olyan cselekményektől, amelyek a feszültség fokozódásához vezethetnek.
Kína azt hangoztatja, hogy a szíriai konfliktusban nem áll egyik oldalon sem, de csakis a tárgyalásos megoldást tartja elképzelhetőnek oly módon, hogy tiszteletben tartják az ország szuverenitását és területi integritását.
Az izraeli légierő január végén hasonló bombatámadást hajtott végre szíriai célpontok ellen. Akkor Fajszal al-Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes Pekingben tagadta, hogy a libanoni Hezbollah síita szervezetnek szánt légvédelmi fegyvereket szállító konvojt támadta volna az izraeli légierő.
Damaszkusz szerint a Dzsamraja városában lévő katonai kutatóbázist érte támadás akkor és most is. A hivatalos szíriai tájékoztatás szerint olyan létesítményről van szó, amelyet az ellenzéki fegyveresek is több alkalommal próbálták bevenni. Fajszal al-Mekdad a mostani támadást „hadüzenetnek” nevezte.
Nyugati hírszerzési források szerint a célpont az az építmény volt, amelyben Fateh-110 típusú rakétákat tárolnak. A rakétákat állítólag Irán küldte a libanoni Hezbollahnak.
Izraeli lapok kiszivárogtatták, hogy Benjámin Netanjahu kínai útját tíz nappal megelőzően titkos látogatáson Pekingben járt Aviv Kohávi vezérőrnagy, a katonai hírszerzés főnöke, aki tájékoztatta Pekinget az iráni atomprogramot és a szíriai polgárháborút érintő izraeli információkról. (MTI)