„A példátlan válságkörnyezet ellenére az Erste Csoport jövedelmezősége továbbra is kielégítő, 2020. első kilenc hónapjában 637 millió euró nettó nyereséget ért el egy nagyon erős harmadik negyedévvel. Működési bevételünk mindössze 2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban, a hitelezési veszteségekre képzett céltartalék mértéke 70 bázispont volt, a folytatódó költségkontroll nyomán pedig éves összehasonlításban csökkentek a kiadások. Ezek az eredmények is jól tükrözik üzleti modellünk és tőkehelyzetünk erejét, ugyanakkor a működési területünket jelentő kelet-közép-európai régió válságálló mivoltát is jól jelzik.
A 2021. évi gazdasági kilátások a koronavírus-járvány lefolyásától függenek. Bárhogy is alakuljon a helyzet, minden eddiginél erősebb az az elkötelezettségünk, hogy továbbra is támogassuk ügyfeleinket és megfelelő eredményeket mutassunk fel a részvényeseink számára” – közölte Stefan Doerfler, az Erste Csoport pénzügyi igazgatója.
RÖVIDEN a pénzügyi Teljesítményről
Az eredménykimutatásban a 2020. január-szeptemberi adatokat a 2019. január-szeptemberi eredményekkel vetjük össze, a mérleg tételeinél pedig a 2020. szeptember 30-i adatokat a 2019. december 31-i pozíciókkal.
A nettó kamatbevétel 3589,3 millió euróra nőtt elsősorban az osztrák, kisebb mértékben a romániai leányvállalatoknak köszönhetően (+2,0 százalékkal 3517,4 millió euróról). A nettó díj- és jutalékbevétel 1448,3 millió euróra esett vissza (-2,4 százalékkal 1484,3 millió euróról), mivel a pénzforgalmi szolgáltatásokból származó kisebb bevételt (17 millió euró a SEPA miatt) és a hitelezési tevékenységből származó bevétel csökkenését nem tudta teljes mértékben ellensúlyozni az egyéb díj- és jutalékbevételek emelkedése. Habár a kereskedési tevékenység nettó eredménye jelentős mértékben csökkent (9,0 millió euróra 419,3 millió euróról), a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége 81,4 millió euróra javult (-189,4 millió euróról), mindkét mérlegtételt a koronavírus-járvány közepette jelentkező piaci volatilitásnak tulajdonítható értékeltségi hatások befolyásolták. A működési bevétel 5285,8 millió euróra csökkent (-2,0 százalékkal 5394,1 millió euróról). Az általános igazgatási költségek 3123,2 millió euróra mérséklődtek (-1,2 százalékkal 3160,8 millió euróról). Habár a személyi kiadások 1902,2 millió euróra növekedtek (+0,8 százalékkal 1887,2 millió euróról), az egyéb igazgatási költségek 819,0 millió euróra csökkentek (-6,9 százalékkal 879,3 millió euróról). Az egyéb igazgatási költségek magukba foglalják a betétbiztosítási alapokba fizetendő hozzájárulások szinte teljes 2020. évi összegét, 100,3 millió euró értékben (97,7 millió euróval szemben). Az amortizáció és értékcsökkenés 402,0 millió eurót tett ki (394,4 millió euró után). Összességében a működési eredmény 2162,7 millió euróra csökkent (-3,2 százalékkal 2233,3 millió euróról). A költség/bevétel ráta 59,1 százalékra nőtt (58,6 százalékról).
A nettó céltartalék-képzés miatt a pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés -870,1 millió euró lett, vagyis az átlagos bruttó ügyfélhitelek állományának arányában 70 bázispontot tett ki (szemben az előző évi 42,9 millió euró nettó visszaírással és -4 bázisponttal). Minden elsődleges piacunkon nőtt a hitelekhez, valamint az egyéb kötelezettségekhez és nyújtott garanciákhoz kötődő céltartalékképzés mértéke. Ugyanakkor pozitív hatást jelentett a már korábban leírt hiteleken realizált megtérülés Romániában. A bruttó ügyfélhitelekre számított NPL-ráta 2,4 százalékra javult (2,5 százalékról). Az NPL-fedezeti arány pedig 95,5 százalékra nőtt (77,1 százalékról).
Az egyéb működési eredmény -213,6 millió euróra javult (-397,2 millió euróról). A szanálási alapokba fizetendő éves hozzájárulás 93,7 millió euróra emelkedett (75,3 millió euróról) főként az Ausztriában fizetendő összeg miatt. A bankadók és tranzakciós illetékek 100,3 millió euróra nőttek (90,9 millió euróról), főleg amiatt, hogy Szlovákiában 24,2 millió euróról 33,8 millió euróra nőtt az első félévben az idén utoljára kivetett bankadó. A magyarországi bankadó a teljes 2020-as pénzügyi évben 14,4 millió eurót tesz ki (az előző évi 12,6 millió euró után). Az előző év hasonló időszakában az egyéb működési eredményben szerepelt 150,8 millió euró céltartalék is a román leányvállalat üzleti tevékenységét érintő legfelsőbb bírósági határozat nyomán várható veszteségekre.
A bevételeket terhelő adók 264,2 millió euróra mérséklődtek (350,9 millió euróról). A kisebbségi részesedések utáni nyereség 177,1 millió euróra csökkent (322,7 millió euróról) a takarékpénztárak hozzájárulásában bekövetkezett jelentős visszaesés miatt. Az anyavállalatra jutó nettó eredmény 637,1 millió eurót tett ki (-47,9 százalék az előző 1223,0 millió euróhoz képest).
A bankcsoport saját tőkéje – a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1) nélkül számítva – 19,5 milliárd euróra nőtt (19,0 milliárd euróról). A szabályozói levonásokat és a CRR szerinti kiigazítást követően az elsődleges alapvető tőke (CET1, végleges) 16,4 milliárd euróra nőtt (16,3 milliárd euróról), a bankcsoport szavatoló tőkéje (végleges) 22,4 milliárdra emelkedett (22 milliárd euróról). A fenti adatok tartalmazzák az első félévben realizált évközi nyereséget, azonban a harmadik negyedévi évközi nyereséget nem. Az összes kockázati kitettség, azaz a kockázattal súlyozott eszközök volumene – ideértve a hitelezési, a piaci és a működési kockázatokat, végleges CRR szerint – az első három negyedév során 116,1 milliárd euróra mérséklődött (118,6 milliárd euróról). Az elsődleges Tier-1 tőkeráta (CET1, végleges) 14,1 százalékra nőtt (13,7 százalékról), a teljes tőkeráta pedig 19,3 százalék lett (18,5 százalék után).
A bankcsoport mérlegfőösszege 272,0 milliárd euróra nőtt (245,7 milliárd euróról). Eszköz oldalon a készpénz- és pénzeszközök főként Ausztriában emelkedtek, összesen 27,8 milliárd eurót tettek ki (10,7 milliárd euró után), ugyanakkor a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya is emelkedett, 25,7 milliárd euróra (23,1 milliárd euróról). Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya 164,5 milliárd euróra nőtt (+2,6 százalékkal 160,3 milliárd euróról). Forrás oldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek jelentős mértékben, 26,4 milliárd euróra emelkedtek (13,1 milliárd euróról) az Európai Központi Bank által biztosított refinanszírozás (TLTRO-tranzakciók) nagyobb volumene nyomán. Az ügyfélbetétek állománya tovább nőtt – leginkább Csehországban és Ausztriában – így 184,8 milliárd eurót tett ki (+6,3 százalék 173,8 milliárd euróról). A hitel/betét ráta 89,0 százalékon állt (az előző évi 92,2 százalék után).
Eredménykimutatás | ||||||
millió euróban | Q3 19 | Q2 20 | Q3 20 | 1-9 19 | 1-9 20 | |
Nettó kamatbevétel | 1 187,7 | 1 167,9 | 1 192,4 | 3 517,4 | 3 589,3 | |
Nettó díj- és jutalékbevétel | 503,9 | 452,5 | 491,6 | 1 484,3 | 1 448,3 | |
Kereskedési tevékenység nettó eredménye | 60,0 | 129,2 | 81,0 | 229,9 | 90,4 | |
Működési bevételek | 1 801,2 | 1 808,9 | 1 814,0 | 5 394,1 | 5 285,8 | |
Működési kiadások | -1 014,9 | -1 003,5 | -1 008,5 | -3 160,8 | -3 123,2 | |
Működési eredmény | 786,4 | 805,4 | 805,5 | 2 233,3 | 2 162,7 | |
Értékvesztés a nem valós értéken értékelt pénzügyi eszközökre | 0,1 | -613,7 | -194,7 | 42,9 | -870,1 | |
Céltartalékolás utáni működési eredmény | 786,5 | 191,8 | 610,8 | 2 276,2 | 1 292,6 | |
Egyéb működési eredmény | -46,2 | -42,3 | -43,8 | -397,2 | -213,6 | |
Banki tevékenységre kivetett adók | -26,2 | -33,1 | -17,3 | -90,9 | -100,3 | |
Folytatódó tevékenység adózás előtti eredménye | 746,8 | 148,8 | 568,3 | 1 896,6 | 1 078,4 | |
Bevételt terhelő adók | -138,2 | -37,3 | -123,9 | -350,9 | -264,2 | |
Az időszak nettó eredménye | 608,6 | 111,5 | 444,4 | 1 545,7 | 814,2 | |
Kisebbségi érdekeltségekre jutó nettó eredmény | 117,6 | 53,0 | 101,0 | 322,7 | 177,1 | |
Anyavállalatra jutó eredmény | 491,1 | 58,5 | 343,3 | 1 223,0 | 637,1 | |
Részvényenkénti megtérülés | 1,15 | 0,02 | 0,81 | 2,78 | 1,37 | |
Tőkemegtérülési ráta (ROE) | 14,3% | 0,2% | 9,6% | 11,6% | 5,5% | |
Nettó kamatkülönbözet (átlagos kamatozó eszközökre vetítve) | 2,14% | 2,04% | 2,04% | 2,17% | 2,09% | |
Költség/bevétel arány | 56,3% | 55,5% | 55,6% | 58,6% | 59,1% | |
Céltartalékolási ráta (átlagos bruttó ügyfélhitel-állományra vetítve) | 0,00% | 1,48% | 0,46% | -0,04% | 0,70% | |
Adóráta | 18,5% | 25,1% | 21,8% | 18,5% | 24,5% | |
Mérlegadatok | ||||||
millió euróban | Sep 19 | Jun 20 | Sep 20 | Dec 19 | Sep 20 | |
Készpénz és pénzeszközök | 15 638 | 18 433 | 27 848 | 10 693 | 27 848 | |
Kereskedési célú eszközök és pénzeszközök | 45 895 | 47 667 | 46 511 | 44 295 | 46 511 | |
Hitelintézetekkel szembeni hitelek és követelések | 25 241 | 27 418 | 25 672 | 23 055 | 25 672 | |
Ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések | 157 841 | 163 736 | 164 514 | 160 270 | 164 514 | |
Immateriális javak | 1 491 | 1 331 | 1 331 | 1 368 | 1 331 | |
Egyéb eszközök | 5 996 | 6 106 | 6 107 | 6 012 | 6 107 | |
Mérlegfőösszeg | 252 101 | 264 692 | 271 983 | 245 693 | 271 983 | |
Kereskedési célú pénzügyi kötelezettségek | 2 751 | 2 737 | 2 845 | 2 421 | 2 845 | |
Hitelintézeti betétek | 19 936 | 21 984 | 26 433 | 13 141 | 26 433 | |
Ügyfélbetétek | 172 511 | 182 670 | 184 830 | 173 846 | 184 830 | |
Kibocsátott kötvények | 30 103 | 29 431 | 29 675 | 30 371 | 29 675 | |
Egyéb források | 6 670 | 6 669 | 6 762 | 5 437 | 6 762 | |
Saját tőke | 20 130 | 21 200 | 21 438 | 20 477 | 21 438 | |
Források és tőke összesen | 252 101 | 264 692 | 271 983 | 245 693 | 271 983 | |
Hitel/betét arány | 91,5% | 89,6% | 89,0% | 92,2% | 89,0% | |
NPL-ráta | 2,7% | 2,4% | 2,4% | 2,5% | 2,4% | |
NPL-fedezeti-ráta (biztosítékok nélkül) | 76,9% | 91,1% | 95,5% | 77,1% | 95,5% | |
CET-1 alaptőkeráta (CRR. végleges) | 13,1% | 14,2% | 14,1% | 13,7% | 14,1% | |
Hitelbesorolások | Sep 19 | Jun 20 | Sep 20 | |||
Fitch | ||||||
Hosszú távú | A | A | A | |||
Rövid távú | F1 | F1 | F1 | |||
Kilátások | Stabil | RWN | RWN | |||
Moody´s | ||||||
Hosszú távú | A2 | A2 | A2 | |||
Rövid távú | P-1 | P-1 | P-1 | |||
Kilátások | Pozitív | Pozitív | Pozitív | |||
Standard & Poor´s | ||||||
Hosszú távú | A | A | A | |||
Rövid távú | A-1 | A-1 | A-1 | |||
Kilátások | Pozitív | Stabil | Stabil |