Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
Kis-, közép-, valamint nagyvállalatok is részt vettek abban a – hazai gazdasági ágazatok jelentős részét lefedő – kutatásban, amelyben közel 90 magyarországi cég HR vezetője és szakértője osztotta meg véleményét, tapasztalatait a humán erőforrás menedzsment folyamatok digitalizációjáról.
A felmérés eredményei alapján a Deloitte három, jól elkülöníthető szervezeti profilt azonosított be: az átfogó digitalizálókat, a digitálisan működő óriásokat, valamint a vállalati specifikumok szerint fejlesztőket – a kutatásban résztvevő vállalatok közel 70 százaléka besorolható ezek valamelyikébe. Ugyanakkor a kutatás eredménye megerősíti és számos példán keresztül szemlélteti azt, amit a HR területen otthonosan mozgók eddig is tudtak, de legalábbis sejtettek: nincs egyetlen kőbe vésett legjobb gyakorlata a digitalizációnak. Számos tényező alakíthatja egy-egy vállalat HR digitalizációhoz való hozzáállását, a cégmérettől kezdve az iparági adottságokon át a szervezeti kultúráig.
Csépai Martin a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója úgy látja: „A digitalizáció ma már nem megkerülhető téma a HR szervezetekben, ugyanakkor komoly kihívásnak látjuk, hogy az aktuális problémák gyors megoldását meghaladva, stratégiai szemléletben digitalizálják a HR működését. Hiszünk abban, hogy minden szervezetben szükség van digitális HR stratégiára. Egy-egy HR technológiai megoldás bevezetése jelentős erőforrást igényel, a befektetett energia megtérülése pedig nagymértékben függ attól, hogy tudatosan tervezte-e az adott szervezet, hogyan működjön majd a HR 2-3 év múlva, és milyen technológiai megoldások tudják ezt a leginkább támogatni.
A kutatás tanulsága szerint a digitálisan leginkább érett dimenziók a biztonság, kontroll és megfelelés, valamint a munkafolyamatok. Ezektől látványosan elmaradnak az analitikák, a funkcionalitás és hozzáférés (önkiszolgáló felületek, egyszerűen és gyorsan elérhető adatok stb.): a felmérésben résztvevők a HR adatok elemzését és a humán erőforrás specifikus üzleti intelligencia (BI) területet a leginkább fejlesztendő témakörökként jelölték meg.
„Fontos tanulsága a kutatásnak az is, hogy a transzparencia és a hatékonyság javítása mellett az elsődleges szempontok között szerepel a munkavállalói élmény erősítése a legtöbb résztvevő szervezet számára” – emelte ki Uzsák Éva Virág, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának szenior menedzsere. A szakember úgy látja: „Az elmúlt időszak hatására a munkavállalói jóllét biztosítása és az elkötelezettség megerősítésének kérdése – a lényegesen kevesebb személyes találkozásra alapozó munka világában – kiemelt fókusszá vált. Várhatóan az ajtón kopogtató hibrid világban sem lesz ez másképp. A jól kiválasztott digitális HR megoldások által támogatott munkavállalói élmény éppen ezért komoly versenyelőnyt jelenthet a következő években”.
A kutatás eredményei alapján a következő másfél évben intenzív HR IT fejlesztési hullámra lehet számítani mérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül. A slágertémák egyértelműen az onboarding, a képzési tartalmak biztosítása és az online képzések megvalósítása, illetve a toborzás. Ugyanakkor a nagy lemaradást produkáló területek is bekerülhetnek a jövőbeli fejlesztések fókuszába.
A teljes kutatás összefoglalója itt olvasható.
A Deloitte-ról
A Deloitte számos iparágban nyújt könyvvizsgálati, valamint adó- és egyéb tanácsadási, továbbá jogi szolgáltatásokat (ügyfeleinknek együttműködő ügyvédi irodánk, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda nyújtja a jogi tanácsadási szolgáltatásokat) állami és magáncégek részére egyaránt. Több mint 150 országban jelen lévő hálózatán keresztül a Deloitte világszínvonalú szakértelmével és minőségi szolgáltatásaival segíti ügyfeleit abban, hogy megfeleljenek az előttük álló üzleti kihívásoknak. A Deloitte mintegy 312 000 szakértője egytől egyig arra törekszik, hogy a kiválóság mércéjévé váljon.
A Deloitte név az Egyesült Királyságban “company limited by guarantee” formában alapított Deloitte Touche Tohmatsu Limited társaságra és tagvállalatainak hálózatára utal, melyek mindegyike önálló, egymástól elkülönülő jogi személy. A Deloitte Touche Tohmatsu Limited és tagvállalatai jogi struktúrájának részletes bemutatását a következő link alatt találja: www.deloitte.com/hu/magunkrol.