Reklámadó – Rogán: kedden kezdődhet a javaslat parlamenti vitája

A Fidesz támogatja a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, és azt kezdeményezi, hogy az előterjesztést jövő kedden és szerdán tárgyalja a parlament – mondta Rogán Antal, a kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek.

“Azt gondoljuk, hogy most már minden érv elhangzott a nyilvánosság előtt is” – indokolta a jövő heti tárgyalásra tett javaslatukat a politikus.
“Mi ezeket az érveket tisztelettel hallgatjuk, de megjegyzem, hogy kísértetiesen hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor a bankadót vezettük be, a bankok akkor pontosan ugyanígy érveltek” – mondta a reklámadó-javaslattal kapcsolatos bírálatokról Rogán Antal.
Szerinte azonban az áprilisi országgyűlési választáson az emberek ítéletet mondtak arról, hogy a közteherviselést ki kell terjeszteni azokra a szektorokra, ahol jelentős nyereségek keletkeznek, márpedig a reklámpiac szereplői közül sokan nagy nyereséget könyvelnek el.
Közölte, arra nem tudnak tekintettel lenni, hogy a jelentős profittal rendelkezők mellett vannak veszteséges vállalatok is, “a közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót kell fizetnie, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót”.
A frakcióvezető elképzelhetőnek tart bizonyos módosításokat a parlament előtt fekvő reklámadó-javaslatban, ezekről a képviselőcsoport keddi ülésén tárgyalnak majd, de hangsúlyozta: jelentős változtatásokat nem tartana célszerűnek, mert L. Simon László egyéni képviselői előterjesztése szerinte koherens, abban “legfeljebb kisebb korrekciók képzelhetők el”.
Egyértelművé tette: “a vitának nem az a tárgya, hogy legyen vagy ne legyen reklámadó, hanem az a kérdés, hogyan legyen”.
Arra a felvetésre, hogy csütörtökön több tucatnyi médium tiltakozik a reklámadó ellen, Rogán Antal úgy reagált: mindenkinek megvan a joga a véleménynyilvánításhoz, de ezt nyomásgyakorlásnak, a politikai szereplők zsarolásának tartja, amire nem lesznek tekintettel.(MTI)

Scroll To Top