Reggeli elemzés: RC – Trump enyhül, állítólag ki is egyezett az EU képviselőivel – 2018.07.26

Trump enyhül, állítólag ki is egyezett az EU képviselőivel, nem lesznek olyan durvák a kereskedelmi háború lépései, mint ahogy azt várni lehetett.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Jó reggelt! Itt az év 207. napja a Gergely-naptár szerint és még 158 nap van hátra az évből. Az idő pedig most is telik, hiába ülök a szobámban és próbálom unalmas dolgokkal késleltetni, az úgysem sikerülhet. Mondják, hogy az unatkozás rossz dolog és luxus is, de az emberek különbözőek és míg egyesek képtelenek bármikor is unatkozni, kettesek folyton azt teszik. Pedig manapság egyre nehezebb az unalmat marasztalni, annyi a szórakozásunkat, kényelmünket szolgáló dolog létezik. Pedig milyen jó hosszan feküdni az ágyban semmittevéssel, a háttérben a TV morgolódó morajával, engedni a forró zuhanyt az arcunkba, hátunkra, leülni a dombtetőn (például Somogyacsán) merengeni a lankás vonulatok között, elterülni a zöld, nyári fűben, ott ahol senki sem jár és csak bámulni-bámulni az eget, leülni egy nekünk kedves helyen és gondolni, emlékezni a múltra, amikor még olyanok is velünk voltak, akik ma már nem lehetnek, hosszan bámulni félmosollyal az arcunkon gyermekeink zsivajgó játékát körülöttünk. Sorolhatnám tovább, de nem teszem. Néha jobb a semmi, mint a mobil nyomogatása, tévézés, vagy bármilyen unalmat űző dolog. Kell hogy haladjunk az idővel, de nem mindegy miként… Úgyis eljön egyszer a Kaszás, vagy emlékeink hátán nevetünk a képébe, vagy Facebook bejegyzéseinket mutogatjuk neki, én az elsőre szavazok! „- Van-e élet a halál után?- Hát persze! Gondoljunk csak Napóleonra, Picassóra, Néróra… Ők mind meghaltak, mi viszont élünk!” Semleges
Ha már említettem a Facebook oldalt, akkor most említem, hogy a Facebook tegnap este adott számot az elmúlt negyedévéről. Terv szerinti profit, csökkenő bevételi dinamika és a felhasználói statisztikákban is vannak problémák, nem is beszélve az adatkezelési botrányból adódó kötelezettségeket és azok hatásait. 20 százalék feletti mínuszok repkedtek a tőzsdezárás utáni piacon, rekord zuhanás jöhet a ma délutáni amerikai kereskedésben.
Trump enyhül, állítólag ki is egyezett az EU képviselőivel, nem lesznek olyan durvák a kereskedelmi háború lépései, mint ahogy azt várni lehetett. ++
Miközben a technológiát ölelő amerikai Nasdaq index vaskos mínuszt mutat a Facebook miatt, addig úgy tűnik, hogy egyéb piacokra és termékekre nem terjed át a Facebook „hiszti”. +
Hatalmas emelkedésben a Bitcoin árfolyama, a 6000-es kategóriából kitörő kriptovaluta már a 8200 dollárt is elérte. +
Magyar Értékelés
Rekord alacsony forgalom és jól is van ez így. Nyaralni kell pihenni. A Budapesti Értéktőzsde részvénypiaci kereskedése tegnap már a rekord alacsony 4 Mrd forintot sem érte el, egy kicsivel kúszott csak 3,5 Mrd forint fölé, miközben az éves átlag még minid masszív 11 Mrd forint feletti napi átlagforgalmat mutat. 86 pontos eséssel 35000 pont alá zárt a BUX index (34963 pont).
Ismét pletykálnak negatív hírekről a MOL vezető Hernádival kapcsolatban, de ezek a hírek a horvát vádakkal kapcsolatosan értelmetlenül tolták lefelé tegnap az árfolyamot. 2650 forinton zárt a részvény a tegnapi kereskedésben, ezzel elengedni látszik a 2700 forint közelségét. Hatalmas támasz 2500 forintnál található.
Nem sikerül megindulni az OTP részvénynek. Ismét 10000 forint alá zárt az árfolyam. A nyári meleg nincs jó hatással az árfolyamra.
4840 és 404, a Richter és az MTEL részvényekben alig történik valami, de legalább nem lépnek a lejtőre. Semleges
325-326 forint környékén stabilizálódik az euró, nem zuhantak tovább a Mészáros részvények. Semleges
 

 

Indexek
S&P 500 2 846,07 (25,67 0.91%)
Dow Jones Ind 25 414,10 (172,16 0.68%)
NASDAQ Comp 7 932,24 (91,47 1.17%)
DAX N/A
NIKKEI N/A

 

BÉT előző záró
BUX 34 963,19 (-86.52 -0.25%)
OTP 9 990 (-10 -0.1%)
MTELEKOM 404 (+3 +0.75%)
RICHTER 4 840 (+30 +0.62%)
MOL 2 650 (-30 -1.12%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

 

Scroll To Top