Reggeli elemzés: RC – Tovább estek tegnap a Mészáros papírok – 2018.07.25

Tovább estek tegnap a Mészáros papírok. Az OPUS 572 forinton, a Konzum 2770 forinton, az Appeninn 549 forinton, a CIG 410,5 forinton fejezte be a kereskedést.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Szerda. Ez a hét közepe. Ezután már a hétvégére koncentrálunk, előtte még messzinek tűnik a munkáshét vége, utána már lendületesen haladunk a heti pihenő felé. Mikor lesz még több pihenő és még kevesebb munka? Nos, éppen ebbe az irányba haladunk. Európa jelentős részén és az Egyesült Államokban is alacsony a munkanélküliség. Sőt! Ha nem vesszük számításba, azt a néhány százaléknyi renitens munkakerülőt (természetesen nem mindenki az a munkanélküliek között), akkor alig van hiány, talán még az is kijelenthető, hogy a szakképzett munkaerőnek bizony a híján vagyunk! Mit lehet tenni? Be kellene vezetni a négynapos munkahetet. A világ fejlődik, miért ne fejlődhetnénk a munkában is? Bizonyos automatizált szolgáltatások, akár robotokkal, heti hét napon elérhetők lennének, de a dolgos-szorgos társadalom egyedei, az állampolgárok pihenhetnének három napot, a jelenlegi kettő helyett. Persze ezt ma még senki nem meri bevezetni, de én bízom a németekben, ők majd megteszik. Előbb vagy utóbb… Jó reggelt kívánok Mindenkinek! „Az emberiséget ősidők óta két dolog foglalkoztatja: 1. Ki a fene találta fel a munkát. 2. A többiek miért nem verték azonnal agyon.” Semleges
Ragyogó vállalati eredmények hajtották még feljebb az amerikai indexeket tegnap (DOW, SP), a DOW 30 index közel 200 pontot erősödött. Ugyanakkor a technológiai alapú Nasdaq index értéke csak stagnálni tudott. ++
Még mindig nagyon erősek a piacok, köszönhetően az átlag feletti vállalti teljesítményeknek. A Nasdaq index tegnap volt az abszolút csúcsán is, az SP 500 index közelíti a mindenkori tetejét, a DOW 30 index is csupán 5 százalékra van a mindenkori csúcsától. +
Trumpnak nem volt elég az előző „pofon”, újabb amerikai-orosz csúcson dolgoznak a munkatársai. Ez egy több menetes box mérkőzés lesz…
75 dollárt közelíti a Brent olaj típus, ha átviszi, akkor indulhat a 80 dolláros giga ellenállás felé. +
Magyar Értékelés
Megint estünk 91 pontot, de még mindig 35000 pont felett van a magyar tőzsdeindex (35049 pont).
Elindult az OTP felfelé, köszönhetően a nemzetközi emelkedésnek és rekord eredményvárakozásnak (80 Mrd feletti nettó profit). 10050 forint felett is volt az árfolyama, csupán a zárásra kötötték le 10000 forintra. Ma marad a kérdés: el tud-e rugaszkodni végre a 10000 forintos értékről vagy sem? +
Tartja magát a Richter a sok éves 4800 forintos pszichikai értéke közelében. Se fel, se le nem mozdul egyelőre az árfolyam. Semleges
Tovább estek tegnap a Mészáros papírok. Az OPUS 572 forinton, a Konzum 2770 forinton, az Appeninn 549 forinton, a CIG 410,5 forinton fejezte be a kereskedést.
327 forint fölé került tegnap ismét az euró, de onnan visszaerősödött ismét a 325 forint környékére.
 

 

Indexek
S&P 500 2 820,40 (13,42 0.48%)
Dow Jones Ind 25 241,94 (197,65 0.79%)
NASDAQ Comp 7 840,77 (-1,10 -0.01%)
DAX 12 689,39 (140,82 1.12%)
NIKKEI N/A

 

BÉT előző záró
BUX 35 049,71 (-91.32 -0.26%)
OTP 10 000 (+5 +0.05%)
MTELEKOM 401 (+0.5 +0.12%)
RICHTER 4 810 (+16 +0.33%)
MOL 2 680 (-20 -0.74%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top