Sikeresen pattant a 11000 forintról az OTP (jól jelöltük ki a nagy támaszt) és a tegnapi kereskedésben 11380 forintra emelkedett. Fölfelé a 11500-11550 forintos sáv érhető el könnyen (ez a Random fundamentális célára is), utána már csak a 11700 forint feletti mindenkori csúcs marad, ha emelkedésre „vágyik” a bankpapír. Lefelé a 11000 forint továbbra is gigatámasz.
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| A történelem sok viszontagságos eseményt szánt a február 8-i napra, leginkább véres csatákkal, lázadásokkal, kivégzésekkel. Mindezek jelentősége a jelenben nem számottevő, szerepük történelmi, de nem manapság fogunk könnyeket hullatni miattuk. Nem is akarok azzal foglalkozni, miközben vezetek majd Alsópáhok felé, hogy I. Erzsébet angol királynő miként és miért végeztette ki I. (Stuart) Máriát, a skótok királynőjét és az sem foglalkoztat végtelenül, hogy a japánok 1904-ben hadat üzentek Oroszországnak. Azért remélem viszont, hogy nem folytatódik a február 8-i negatív tendencia és idén nem kell megélnünk hasonló történelmi eseményeket. Hittel bízva pakolgatunk a hosszúnak tervezett hétvégére és a zoknik, trikók birodalma jobban leköti a figyelmünket, mint a Dél-kínai tengeri csata vége. Itt ül mellettem Alexa Kislányom és békésen papírokat vagdal és mellesleg odaveti: – Te meg csak dolgozzál! Igen ez is csendélet ezen a reggelen, nem készülünk semmi meghatározóra csak egy kis pihenésre a családdal. Remélem tehát, hogy nem ma lesz a nagy tőzsde krach, meg azt is, hogy háború sem ma kezdődik és talán ki sem végeznek ezen a napon senkit. Legyen a mai nap a békétlen történelem, ebben az évben békés napja! Világ béke! – mondaná valamelyik királylányunk, de bármilyen bután hangzik, mégis csak ez az egyik legalapvetőbb igazság! Legyen a mai felvezető bekezdés zárszava, ez az ellentmondásos, emberi gondolat: „Ölni tudnék egy Béke Nobel-díjért!” | Semleges |
| Voltak pozitív pillanatok a tegnapi amerikai kereskedésben, de végül csak mínuszban zárt a DOW 30 index, még ha nem is vaskosban. | – |
| Intő jelként mindenképpen ki kell adni a figyelmeztetést, hogy nagy az esély arra, hogy a pánik visszatérhet a közeljövőben a piacra. És ha ez nem is egyértelmű, azért a magas kockázatok miatt jobb félni, mint megijedni. | — |
| 1,228 értékre esett az euró a dollárral szemben, ez is egy intő jel, mert a nagy vérengzés közepette viszonylag jól tartotta magát az euró (1,24 érték felett), de mostanra lassan elgyengülni látszik. | – |
| Hozamemelkedés: ez a legnagyobb intő jel! A befektetők most kezdik elhinni, hogy vége lehet a jegybankok 0-ás kamatpolitikájának és az infláció is komoly aggodalmat jelent. Márpedig a hozamemelkedés komoly pénzeket vonhat el a részvényektől. | — |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| Közel 900 pontot emelkedtünk és ismét megérkeztünk a 40000 pont környékére (39698 pont), még erősen rugdal a bika. | ++ |
| Sikeresen pattant a 11000 forintról az OTP (jól jelöltük ki a nagy támaszt) és a tegnapi kereskedésben 11380 forintra emelkedett. Fölfelé a 11500-11550 forintos sáv érhető el könnyen (ez a Random fundamentális célára is), utána már csak a 11700 forint feletti mindenkori csúcs marad, ha emelkedésre „vágyik” a bankpapír. Lefelé a 11000 forint továbbra is gigatámasz. | ++ |
| Mégsem ma jelentett a Richter, hanem csak hétfőn fog. Ami azért érdekes, mert ez lett volna az első fix dátum, amit a cég előre bejelent és máris csúszik.. | Semleges |
| Jól tartja magát a MOL a 200 napos mozgó átlaga felett, de a 3000 forint egyelőre nehéznek bizonyul. | + |
| Emelkedésbe váltott a Richter és sikerült 6500 forint felett zárnia, ami egyben azt is jelenti, hogy a 6350-6400 forint közötti lokális alj megint megtartotta a részvényt. | ++ |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | 2 681,66 (-13,48 -0,50%) |
| Dow Jones Ind | 24 893,35 (-19,42 -0,08%) |
| NASDAQ Comp | 7 051,98 (-63,90 -0,90%) |
| DAX | 12 590,43 (+197,77 +1,60%) |
| NIKKEI 225 | 21 645,37 (+35,13 +0,16%) |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 39 698,10 (+891.91 +2.3%) |
| OTP | 11 380 (+380 +3.45%) |
| MTELEKOM | 460 (-1 -0.22%) |
| RICHTER | 6 525 (+205 +3.24%) |
| MOL | 2 982 (+32 +1.08%) |
Kapcsolat:
Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
