Reggeli elemzés: RC – Lehet, hogy kitörtünk végre? – 2018.11.06

Lehet, hogy kitörtünk végre? Igen, lehet hogy végre kitört fölfelé a magyar tőzsde, de azért kell még legalább egy kereskedési nap a megerősítéshez. 24 Mrd forintos gigaforgalommal emelkedtünk a hétfői kereskedésben 639 pontot és megérkeztünk a 37794 pontra emelkedéssel a 38000 pont rég áhított közelségébe.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Este van. Most nem reggel írok, hanem előző este, mert reggel majd rádiózom. Az életben sok érdekesség létezik és rengeteg állandóság is. Állandóan éjszakák váltják a nappalokat és nappalok az éjszakákat, ahol pedig másként lenne, ott az a „más” lenne az állandó. Fontos is, hogy az ember életében létezzenek állandó dolgok. Még ha kicsit különbözőek is néha, de azért jó, hogy vannak, mert lehet hozzájuk igazodni. Nálunk például szinte állandóan ugyanúgy zajlanak az esték. Megfürdetjük a két legkisebbik lányomat, majd felöltöztetjük őket pizsamába és a nagyobbik tévét vagy telefont nézeget, míg a kisebb eszik egy kis esti tejecskét, majd uccu ágyba kerülnek, hogy reggelig jól kialudhassák magukat. Az állandóság szabályokat ír az életünkbe, amiket kimondva vagy kimondatlanul, de mégis betartunk. A kicsik is tökéletesen tudják már néhány hónap földi lét után (születés után), hogy a fürdetés egyenlő a napvégével és pizsamában sem bálba indulunk, maximum a tollasbálba (pihe, puha ágyikó). A dolgoknak, tetteknek jelzés értéke van és igazodunk hozzájuk. A vasárnapi ebédfőzés is biztos jelen annak, hogy most nem a Mamáéknál eszünk majd, vagy ritka esetben Macdonalds-ban. Az autót sem azért indítja be Apa, hogy fogyjon a benzin, hanem azért, mert reggel munkába/iskolába/oviba indulunk vele és a buszra sem melegedni szállunk fel (általában), hanem hogy eljussunk vele valahova. Egy esti puszi, egy reggeli búcsú a munka előtt, mind, mind az életünk része, ahogy alakítjuk, formáljuk a társas létet magunk körül. Állandóság. Ez is a megnyugtató tudat része, olyan dolgok összessége, amire számítunk és számíthatunk és jelentős részük sosem hagy cserben bennünket, mert örökre vannak írva az életünkbe, a sorsunkba, az országunkba, a földünkre, egyszóval: a világunkba. Ma már tegnap volt, amit most látnak, hogy leírtam. Ugye milyen bonyolult? Persze, mert állandóan reggel írok, csak ma nem, illetve, amikor olvasnak az ma van, de amikor írok az az olvasáshoz képest tegnap, az írásom pillanatában nekem pedig ma van ma. Nos, ennyire zavaró, ha felborul az állandóság. Fiatalok beszélgetnek: „Fiú: – Mi a foglalkozásod? Lány: – Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services – Service Deskjén vagyok Chat Support Agent. És neked? Fiú: – Ács…” Semleges
Ma, vagyis holnap, tehát a hírlevél kiküldés napján lesz az amerikai időközi választás. A szakértők véleménye megoszlik arról, hogy mi következik a választás után. Véleményünk szerint nagy a valószínűsége, hogy a demokraták kerülhetnek fölénybe és akkor fuccs lehet a Trump féle további adó és egyéb piacokat éltető lehetőségeknek.
190 pontot emelkedett hétfőn a DOW 30 amerikai index, csak a technológiát tömörítő Nasdaq index gyengélkedett. +
Lázadnak a jogászok, újabb BREXIT népszavazást követelnek a szigetországban és a nagyvállalatok is szavazni akarnak a BREXIT pontos kivitelezéséről. Vajon megtörik-e az utolsó pillanatban a brit kormány? +
Olaszország az EU harmadik legnagyobb piaca és a világ harmadik legnagyobb kötvénypiaca. Folyik a huzavona a költségvetésről, az olasz kormány még jelentős kockázatot jelenthet az EU országainak.
Magyar Értékelés
Lehet, hogy kitörtünk végre? Igen, lehet hogy végre kitört fölfelé a magyar tőzsde, de azért kell még legalább egy kereskedési nap a megerősítéshez. 24 Mrd forintos gigaforgalommal emelkedtünk a hétfői kereskedésben 639 pontot és megérkeztünk a 37794 pontra emelkedéssel a 38000 pont rég áhított közelségébe. ++
10500 forinton zárt az OTP részvény, egyelőre nem sikerült a 10550 forint fölé zárás, de járt fölötte a napközbeni kereskedésben a részvényárfolyam. Ígéretes… ++
Valami történik. Végre megmozdult a Telekom és egészen 400 forint közelébe jutott (399,5 forintos zárás). November 7-én a piaczárás után jelent a cég. A 3. negyedéves eredmény elmaradhat a tavalyitól, de az első háromnegyed évre 60 Mrd forint feletti üzemi és 35 Mrd forintot meghaladó adózott eredményt várunk. ++
5500 forint felett zárt a Richter (5515 forint) és stabilan 3000 forint felett a MOL (3040 forint), ez a két papír a legígéretesebb a BUX kitörési kísérletének támogatásában! ++
1390 forintra emelkedett a 4IG részvény, nem lett limit, de dinamikusan emelkedett tovább a legújabb Mészáros papír. ++
 

 

Indexek
S&P 500 2 738,31 (15,25 0.56%)
Dow Jones Ind 25 461,70 (190,87 0.76%)
NASDAQ Comp 7 329,00 (-28,00 -0.38%)
DAX 11 494,96 (-24,03 -0.21%)
NIKKEI 21 898,99 (-344,67 -1.55%)

 

BÉT előző záró
BUX 37 794,87 (+639.66 +1.72%)
OTP 10 500 (+200 +1.94%)
MTELEKOM 400 (+8.5 +2.17%)
RICHTER 5 515 (+185 +3.47%)
MOL 3 040 (+34 +1.13%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top