Reggeli elemzés: RC – Emelkedés, emelkedés, emelkedés. – 2020.09.02

Emelkedés, emelkedés, emelkedés. Mind a három meghatározó amerikai indexben. Nasdaq és SP500 indexek a csúcson. 28645 pontra jutott a DOW 30 index, itt sincs már túlzottan messze a mindenkori csúcsérték (29568 pont).

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Jó reggelt kívánok! Nézzük miként állunk ebben az évben: az Úr 2020. évében járunk, az év 246. napján, szökőév az idei és még 120 nap van hátra ebből az esztendőből mire azt mondjuk majd 2021. Persze azt se felejtsük el, hogy a mai napon van a Hegyi-Karabah Köztársaság nemzeti ünnepe – a függetlenség napja, 1991 óta. Miért fontos ez? Semmiért! Nekünk legalábbis nem igazán. Az élet tele van apró kevésbé fontos dolgokkal, de a fontosság relatív. A karabahiak számára biztosan nagyon fontos a mai nap. Tisztelet. Alapvető emberi kellék (kellene, hogy legyen). Viselkedés, amivel méltatjuk azt, hogy egy másik ember is értelemmel rendelkező független egyén és tudjuk, hogy az emberi egyedekre jellemzően a nagyon okos és nagyon buta ember értelmi szintje nem különbözik egymástól meghatározó mértékben – legalábbis egy Marslakó számára. Éppen ezért: adjuk meg a tiszteletet egymásnak, becsüljük a saját fajtánkat annyira, amennyire e szaladó világ hétköznapjai között lehet. „Két fickó beszélget: – Mit terveztél a 20. házassági évfordulótokra? – Úgy döntöttem, hogy elviszem a feleségem Ausztráliába. – Ez igen. És mit tervezel a 25.-ikre? – Elmegyek érte és visszahozom.” Semleges
Emelkedés, emelkedés, emelkedés. Mind a három meghatározó amerikai indexben. Nasdaq és SP500 indexek a csúcson. 28645 pontra jutott a DOW 30 index, itt sincs már túlzottan messze a mindenkori csúcsérték (29568 pont). ++
Felfüggesztik az amerikai kilakoltatásokat a koronavírus terjedésének félelme miatt. +
Az 1,2 keresztérték megijesztette az eurót, ami gyengülni kezdett a dollárral szemben és megérkezett gyorsan 1,19 alá.
Enyhe pluszt mutatnak a határidős amerikai index mutatók a délutáni kereskedésre. +
Magyar Értékelés
Budapest: 34499 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe. Tegnap újabb 351 pontot gyengült az index nem látszik felzárkózási akarat a nemzetközi piacokhoz.
9950 forintos OTP zárás a keddi napon és napok óta nem veszi magát a Bank. Egyelőre azonban nem törte le érdemben a 10000 forintot így még lehet bízni a pozitív folytatásban.
7110 forintra gyengült a Richter. Egyre inkább távolodunk az újkori csúcsoktól, nem igazolódott a kitörés az előző csúcsból (7296 forint), hiába jutott új csúcsra a napokban a gyógyszergyártó árfolyama (7395 forint).
Berendezkedett a MOL árfolyama közvetlenül az 1700 forint alá, de nem látszik innen aktív lejtmenet, tegnap 1686 forinton zárt a részvény. Semleges
356 forint az euró és 299 forintra emelkedett a dollár árfolyama.
 

 

Indexek
S&P 500 N/A
Dow Jones Ind N/A
DAX N/A
NIKKEI N/A

 

BÉT előző záró
BUX 34 499,90 (-351.39 -1.01%)
OTP 9 950 (-90 -0.9%)
MTELEKOM 363 (-3.5 -0.96%)
RICHTER 7 110 (-160 -2.2%)
MOL 1 686 (+10 +0.6%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top