Brutális olajár emelkedés, jelenleg közelebb vagyunk már a 60 dollárhoz (56,5 dollár), mint az 50 dolláros szinthez. Mostanság, ami kitör az el is száll. A 60 dollár volt sok elemzőcég célára, itt akár majd jöhet is egy kis megálló. Ha pedig veszik a fekete aranyat (olaj), akkor az azt jelentheti, hogy dübörög a gazdaság.
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| December 12. Amint ígértem jelentem: ketten iratkoztak le a Random reggeliről a felszólításomra, ez több ezerből, a megszokott ütemnél is kevesebb. Nincs már 20 nap az évből, mindenki talpa alatt a város, ajándék hegyek mindenfelé. Végre a Netflix is elkezdte csepegtetni a magyar feliratú filmeket, ennek egyik „előszele” a Black List avagy feketelista. Ebben a krimi sorozatban találkoztam egy gondolattal, amit szeretnék ma reggel indításként megosztani. A főhősnő ezért nem akar saját gyereket: „Túl sok árva, kitaszított gyermek él a világban ahhoz, hogy az Ő sorsuk figyelmen kívül hagyásával saját gyermeket hozzak e világra. Ameddig ennyi az árva, inkább róluk szeretnék gondoskodni, semmint saját gyermeket vállalni.” A gondolat alapja gyönyörű, nyilván a magamfajta sokgyerekes szülő azért némiképpen máshogy látja az utód vállalás/nevelés kérdését. Karácsony közeleg, aki megteheti gondoljon egy nehezebb sorsú gyermekre a környezetében és adjon valami igazán kis apróságot, csakhogy a saját lelkünk lehessen a nehéz sorsú gyermekek lelkén. Ahol pedig a lelkek összeérnek egy apró fényes csillag jelöli az utat a szebb jövő felé, ez a csillag: a REMÉNY. | Semleges |
| A szegénységben kevés a pénz, nem úgy a tőkepiacokon, ahol jelenleg számolhatatlan. Ha-tal-mas RALI! A DOW 30 már közelíti a 20000 pontos álomértéket, a NIKKEI 19100 pont felett, a DAX 11200 pont. Itt kérem egyesül a Mikulás, a Trump, a pénzbősége rali! Tessék vigyázni a shortokkal (esésre spekulálás), a száguldás végét sosem lehet előre látni. Ez az a piac, ahol bármi megtörténhet. | ++ |
| Brutális olajár emelkedés, jelenleg közelebb vagyunk már a 60 dollárhoz (56,5 dollár), mint az 50 dolláros szinthez. Mostanság, ami kitör az el is száll. A 60 dollár volt sok elemzőcég célára, itt akár majd jöhet is egy kis megálló. Ha pedig veszik a fekete aranyat (olaj), akkor az azt jelentheti, hogy dübörög a gazdaság. | ++ |
| Eljött a nagy hét. Yellen jelent. 90% feletti biztonsággal kijelenthető: kamatot emel a héten az amerikai jegybank! Kedd-Szerda az ülés két napja és szerdán 20 óra és 20 óra 15 perc között bejelenthetik a döntést. Foglaljuk tehát össze: a gazdaságban a jegybanki kamatemelés, a gazdaságba engedett pénz mennyiségét csökkenti, tehát szigorítás. Célja a túlfűtött gazdasági folyamatok lassítása, fékezése, a növekedési ütem hosszútávú fenntarthatósága, a gazdaság ciklikusságának ésszerű szabályozása. Tehát: az amerikai gazdaság jól működik és a világban sincsen óriási félelem, aggasztó helyzet. De: a pénz „kiszorításának”, közép-, hosszabb távon, a a tőkepiacokra is szűkítő hatása van, ezért idővel negatív folyamatokat generálhat. | – |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| Mi meg megint kimaradtunk a nagy emelkedésből. Azért 30588 pont, az totális csúcsközel, nincs mire panaszkodnunk, csupán jó lenne látni egy magyar piaci turbulenciát is, alapvetően a forgalom szempontjából. Reménykedjünk még, ez egy soknapos december, nem másnapos, bár még az is lehet. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy tilos italosan tőzsdézni. Iszik vagy tőzsdézik. A jó választás: tőzsdézik, nyer, iszik, majd újra és újra legyen ez a körforgás! Persze ebbe belefér a limonádé is, de azt lehet más sorrendben is. | + |
| Tegyük ide előre, úgysem volt még ilyen! FHB. Na most már tényleg mindenkiről levették, amit le kellett. Spéder, VCP eladott, helyükre léptek azok, akik miatt akár még az árfolyam is az égbe mehet. Akár, mert ez itt a tőzsde, ahol bármi megtörténhet, de ez csak egy spekuláció, nem elemzés eredménye, mert az FHB számait nézve, inkább lesz gyomorgörcsöm, mint vehetnékem. De ez valószínűleg nem a teljesítményről szól, marad a mutyi, hegyekben. | + |
| Sűrű ez az OTP részvény, ebben az irányban szintekkel, ellenállásokkal, támaszokkal. Nem akaródzik ez a 8100 forint, pedig kellene a további emelkedéshez. Persze, ha sikerül, akkor még találunk ellenállásokat 8200 forintnál, majd a lokális tetőnél, ami éppen 8300 forint alatt van. Kéne a forgalom, a pénz, de most van is rá esély… | + |
| Első helyet érdemelt volna, bocsi MOL! 19175 forintos záróár, abszolút a lokális csúcson zárás és „minden olajpapír emelkedéséből”, a MOL sem marad ki, ezért akár mehet ez még tovább is! Már nem is látszanak a lefelé mutató támaszok, rakétaként viselkedik a részvény, ha nem kezd kioldalazni, akkor 20000 forint közelébe kerülhet hamarosan. | +++ |
| Telekom, Richter… Álmosan álldogálnak, nem esnek, de nem is emelkednek. Ásítós időszak ez, sem a medve nem brummog, sem a bika nem fújtat. Kéne valami, ami felkelti e két Csipkejózsikát a decemberi, Karácsonyi álomból. (Mondjuk egy osztalék emelési javaslat a Telekomtól vagy egy Cariprazine pozitív előrejelzés az utolsó negyedéves értékesítésről? Nekem kell fantáziálnom?) | Semleges |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | 2 259,53 (+13,34 +0,59%) |
| Dow Jones Ind | 19 756,85 (+142,04 +0,72%) |
| NASDAQ Comp | 5 444,50 (+27,14 +0,50%) |
| DAX | 11 203,63 (0,00 0,00%) |
| NIKKEI 225 | 19 155,03 (+158,66 +0,84%) |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 30 588,38 |
| OTP | 8 099 |
| MOL | 19 175 |
| MTELEKOM | 488 |
| RICHTER | 5 968 |
(Random Capital)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
