Putyin: Moszkva védeni fogja piacát egy esetleges Ukrajna-EU társulási szerződés esetén

Oroszország kénytelen lesz intézkedéseket hozni saját gazdaságának, piacának a védelmére, ha aláírják Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződést – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin Deauville-ben, nem zárva ki ugyanakkor annak a lehetőségét sem, hogy Oroszország esetleg humanitárius segélyt nyújt Délkelet-Ukrajna számára.

Az orosz államfő a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tartott rendezvény idején negyedórás beszélgetést folytatott Petro Porosenko megválasztott ukrán elnökkel. Putyin a deauville-i megemlékezés után tartott sajtótájékoztatóján az informális találkozóról beszámolva szükségesnek nevezte a büntető jellegű hadművelet beszüntetését Ukrajna délkeleti részében. A politikus egyébként kedvezően értékelte Porosenko készségét az ukrajnai helyzet megoldására. Ha ez meg is valósul – mondta -, akkor az orosz-ukrán kapcsolatokat más területeken is bővíteni lehet.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint Vlagyimir Putyin közölte: “nem tudom nem üdvözölni Porosenko úr álláspontját azzal kapcsolatban, hogy késedelem nélkül meg kell állítani a vérontást Kelet-Ukrajnában”. Az orosz elnök hozzátette, hogy a megválasztott ukrán államfőnek van terve a vérontás megakadályozására, de továbbiakat nem árult el róla.
Putyin ugyanakkor hangsúlyozta: az ukrán helyzet rendezésével kapcsolatosan nem Ukrajna és Oroszország egymás tárgyalópartnere, mivel – mint fogalmazott – Oroszország nem részvevője a konfliktusnak. Így szerinte a kijevi hatóságoknak a keleti országrész föderalizációját követelőkkel kell közös asztalhoz ülniük.
Az orosz államfő azt mondta, hogy Porosenkóval nem ejtettek szót az orosz-ukrán gázvitáról a negyedórás beszélgetés során. Közölte ugyanakkor, hogy a Gazprom és ukrán partnere, a Natfogaz közel állnak a végső megállapodáshoz.
Vlagyimir Putyin arról is beszámolt, hogy a normandiai megemlékezés nagyon sok résztvevőjével volt módja szót váltani, köztük “koronás főkkel is”. A Barack Obama amerikai elnökkel zajlott beszélgetését “fontosnak, és eléggé tartalmasnak” nevezte. Az orosz államfő a leghasznosabbnak francia kollégájával, Francois Hollande-dal csütörtökön Párizsban megtartott, több mint másfél órás tárgyalását tartotta.
Azt is elmondta, arra számít, hogy az Európai Bizottsággal felújíthatják a tárgyalásokat az ukrán gazdasági helyzet rendezéséről és ezt felvetette Angela Merkel német kancellárnak, valamint David Cameron brit miniszterelnöknek is.(MTI)

Scroll To Top