Gyermekeink anyagi biztonsága még a sajátunknál is fontosabb – ezt vallják a prémium befektetők. A K&H felmérése alapján ugyanis az utódok jövőjéről való gondoskodás – ha csak hajszálnyival is, de – megelőzi a nyugdíjmegtakarítást. Ezen igényre reagálva, Magyarországon ma még egyedülálló lehetőségként a gyermekek részére is igényelhetők a K&H prémium banki szolgáltatások, így személyes banki tanácsadót vagy prémium bankkártyát is kaphatnak az utódok – akár már a közelgő ünnepek alkalmával is.
A szülők egyik legszebb, de egyben legnehezebb feladata a gyermekek jövőjéről való gondoskodás, aminek egyik igen fontos és meghatározó eleme a gyermek teljes életének és anyagi biztonságának megalapozása. Jól mutatja, mennyire fontos megtakarítási szempont a gyerekek jövője, hogy a több mint 2000 prémium – azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkező – befektető visszajelzése alapján az általános tartalék (72%) után az utódok jövőjéről való gondoskodás a második leggyakoribb megtakarítási cél (37%). Ez utóbbitól szerencsére csak hajszállal marad le a nyugdíjas évekre történő felkészülés (36%), az azonban mindenképpen figyelemreméltó, mennyire hangsúlyos szempont a gyerekek anyagi biztonsága” – tájékoztatott dr. Krizsai János, a K&H lakossági prémium és privát banki szegmens marketing vezetője.
A szülői gondoskodást támogatja a K&H újdonsága, amellyel – Magyarországon egyedülálló módon – a prémium banki szolgáltatások a 18 és 30 éves kor közötti utódokra is igénybe vehetők. „A K&H prémium családi szolgáltatás keretében a szülők felnőttkorú gyerekeik, illetve unokáik számára is igényelhetik mindazokat a kedvezményeket, plusz szolgáltatásokat, amelyeket prémium ügyfélként ők maguk is igénybe vesznek. Ez magába foglalja a személyes banki tanácsadót vagy a fiatalabb korosztály számára talán még inkább vonzó telefonos K&H prémium távbankár szolgáltatást, amivel még a fiókba sem kell bemenni a pénzügyek intézéséhez. Emellett a számlához igényelhető prémiumkártyákat is igénybe vehetik az utódok, így a K&H Visa arany bankkártyát és a K&H MasterCard World plusz érintő hitelkártyát is. A K&H prémium családi szolgáltatás egy igazán komoly ajándék lehet a felnőttkorú gyermek számára, amivel élnek is a megtakarítók, hiszen az indulása óta eltelt 4 hónapban már több mint 1 200 prémium családi számlát nyitottak” – hangsúlyozta ki dr. Krizsai János.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1 800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 624 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.
K&H Bank
- III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 926 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 32,2 milliárd forint
K&H Biztosító
- III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS, nem auditált): 13,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 164,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS t, nem auditált): 3,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 2,06 milliárd forint
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
