Megjelentek a januári nyugdíjstatisztikák: a KSH adatai szerint az átlagnyugdíj és a mediánnyugdíj egyaránt 6,1%-kal növekedett decemberhez képest
A friss statisztikák ismeretében elmondható, hogy beigazolódtak a Bankmonitor szakérőinek várakozásai: korábban azt írták, hogy 230 700 forint lehetett a januári átlagnyugdíj, a mediánra pedig 204 300 forintot feltételeztek.
Nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásokban összesen 2,42 millió fő részesült januárban, melyből 2,0 millió fő kapott öregségi nyugdíjat, 244 ezer fő részesült a megváltozott munkaképességűek ellátásában, árvaellátásra 56 ezren voltak jogosultak, 43 ezren özvegyi vagy szülői nyugdíjat kaptak, 31 ezren pedig életkoron alapuló ellátásban részesültek.
Sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét?
A kormány feladata, hogy az év eleji nyugdíjemelés és az esetleges évközi nyugdíjkorrekció eszközével biztosítsa a nyugdíjak értékének megőrzését. A 2023-ban érkező év eleji 15%-os nyugdíjemelés, valamint a novemberi 3,1%-os nyugdíjkorrekció együttesen azt eredményezte, hogy az emelésre jogosultak juttatása 18,57%-kal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Eközben a KSH által számított éves átlagos nyugdíjas infláció tavaly 18,3% volt, tehát a kormány teljesítette a törvényi feladatát, és a nyugdíjak az inflációt meghaladó ütemben növekedtek. Az idei évre pedig a legtöbb elemző 6%-nál alacsonyabb inflációt vár, így jó eséllyel idén is sikerülhet megtartani a nyugdíjak értékét.
Februárban a 13. havi nyugdíj is megérkezett
A nyugdíjasok helyzetén nagyot javít a 2020. előtti időszakhoz képest, hogy a kormány két lépésben visszaépítette a 13. havi nyugdíjat. Ez a juttatás mindenkinek a saját ellátásával megegyező mértékben érkezik, tehát idén februárban átlagosan 424 ezer forint körüli összeget kaphattak kézhez a jogosultak. A pénzügyminiszter közlése szerint erre a tételre idén 520,5 milliárd forintot fordított a költségvetés.
Az átlagbér alig felét teszi ki az átlagos ellátás
A KSH legfrissebb, 2022-es adatai szerint egyre nő a nyugdíjak és a bérek közötti szakadék. Az átlagos ellátás és a nettó átlagkereset hányadosa 2014-ben volt csúcson, akkor 67,6%-ot tett ki. Mostanra azonban nagyot zuhant a mutató: 2022-ben az átlagellátás már alig 54,5%-át tette ki a nettó átlagbérnek. A nagy eltávolodás oka, hogy a nyugdíjak csak az inflációt követik, míg a bérek a vizsgált időszakban reálértelemben – azaz infláció felett – is nagyot növekedtek.
A nyugdíjba vonulással járó drasztikus jövedelemkiesés ellen hatékony védelmet nyújthat a nyugdíjcélú előtakarékosság, de a tapasztalatok szerint ezt a lehetőséget viszonylag szűk körben használja ki a hazai lakosság. A magyar nyugdíjasok összes jövedelmének alig 3%-a származik ilyen forrásokból, míg az állami nyugdíj csaknem 90%-ot tesz ki az idősek bevételeiből. Ez nemzetközi összevetésben is rendkívül nagy kiszolgáltatottságot mutat az állam felé: az OECD országaiban átlagosan csak 58% az állami nyugdíj részaránya, miközben az idősek jövedelmeinek 18%-áért kiegészítő források felelnek.