Szeptemberben adták el Magyarországon az ötmilliomodik abroncsot a 25 éves cégnél- jelentette be a vállalat az évforduló alkalmából rendezett partnertalálkozón. A negyed század alatt, amelyet a vállalat hazai történelme ír, a Bridgestone kialakított egy több mint 100 partnert számláló viszonteladói hálózatot és felépített egy 1200 főt foglalkoztató gyárat Tatabányán. A bővülő magyar gumiabroncs piacon 10 százalékos részesedéssel bíró cég ma már több mint kétezer féle terméket kínál.
Hosszú utat tett meg a Bridgestone Magyarország Kft. és ezzel párhuzamosan a Bridgestone név, amely az elmúlt két és fél évtizedben kilépett a Forma 1 szűkebb rajongótáborából az országosan ismert prémium abroncsmárkák közé. A Bridgestone gumiabroncsgyárat Shojiro Ishibashi alapította 1931-ben Japánban. A vállalat 31 évvel később nyitotta meg első európai képviseleti irodáját Hamburgban, majd 1994-ben Budapesten. Mindössze három fővel kezdte meg a hazai értékesítést, de ma már egy 22 főből álló csapat szolgálja ki a magyar abroncspiac igényeit. A vállalat az első európai üzemének építését követően 2008-ban Tatabányán is megkezdte a gyártást, ahol elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó- és terepjáró-abroncsok készülnek 230 féle méretben.
A Bridgestone Magyarország Kft. az elmúlt években több mint 40 kutatást végzett az országban, amelynek célja, hogy felmérje a hazai autózási szokásokat, a vezetők felkészültségét és a közlekedésbiztonság megítélését. Többek között így derült ki, hogy 10-ből 7 magyar autós alacsony nyomású gumiabroncsokon közlekedik, illetve a közlekedésbiztonsági kultúra fejlődését mutatja, hogy az autóvezetők több mint fele már az ajánlott 2-3 mm-es profilmélység elérésekor új nyári gumit vásárol, valamint hogy a magyar autóvezetők hetente átlagosan 5,1 órát töltenek a volán mögött, de mindössze 15%-uk sportol minden nap.
A vállalat számára nem kizárólag az abroncsértékesítés jelenti a jövőt. „A digitális átalakulás az abroncsipart sem kerülte el, ezért a Bridgestone az okosgumik fejlesztésére is koncentrál a jövőben” – mondta Hunyadi Szabolcs, értékesítési vezető, az október 10-én a Velencén tartott jubileumi partnertalálkozón. A vállalat az év elején 910 millió euróért 100 százalékban felvásárolta a TomTom csoport telematikai üzletágát, hogy olyan adatplatformot hozzon létre a hálózatba kapcsolt járművek számára, amellyel piacvezetővé léphet elő a mobilitási szolgáltatások terén. A jövőben a társaság olyan jeladókat telepítene elsősorban a kereskedelmi járművekre kínált abroncsokba, amelyek a guminyomáson kívül a gumi futófelületének állapotát is figyelik. Ezeket az adatokat felhasználva a gyártó tanácsokat és figyelmeztetéseket tud küldeni a gépjárművezetőknek. Ugyanakkor a márkának az autóipar változásaival is lépést kell tartani, ezért a cég éves szinten 800 millió dollárt fordít kutatás-fejlesztésre, így a következő években könnyebb, halkabb és energiatakarékosabb gumik gördülhetnek le a gyártószalagról.
A Bridgestone EMEA-ról (Európa, Közel-Kelet és Afrika)
Mi vagyunk a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumigyártó vállalatának európai, közel-keleti és afrikai üzletága. Csaknem 90 éve nyújtjuk azt a megbízhatóságot, amellyel az emberek és az áruk a lehető legkényelmesebben és megszakítás nélkül eljutnak oda, ahová el kell jutniuk.
Ma, a gyorsan változó világban formálódunk, hogy valódi megoldásokat nyújtsunk azokra a valós problémákra, amelyekkel ügyfeleink szembesülnek. Ez az oka annak, hogy a Bridgestone EMEA prémium abroncsgyártóból gyorsan alakul át a mobilitási megoldások vezetőjévé. Élvonalbeli termékekkel és megoldásokkal törjük az utat az iparágban a legfejlettebbek közé tartozó gyárakkal együtt, világelső technológiákkal és keresett partneri kapcsolatok útján. Átalakulásunk útján haladva a mobilitás jövőjének formálásán munkálkodunk.
A Bridgestone európai, közel-keleti és afrikai jelenlétéről további információért látogasson el a következő weboldalakra: www.bridgestone-emea.com és www.bridgestonenewsroom.eu. Kövessen bennünket Facebook-on, Instagram-on, YouTube-on és LinkedIn-en.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
