Osztalék 2015: A tőzsdei társaságok 2015. évi közgyűlései és osztalékjavaslatai

A tőzsdei társaságok közül az Elmű és az Émász idei éves közgyűlése már lezajlott, a többség azonban áprilisban tartja a 2014-es évet lezáró és az eredmény felhasználásáról is határozó közgyűlését. A legtöbb társaság már közzétette osztalékjavaslatát is.

Az Elmű közgyűlése részvényenként 1200, az Émászé 900 forint osztalék kifizetéséről döntött. Mindkét cégnél lényegesen alacsonyabb az idei osztalék a tavalyinál.
A legnagyobb cégek közül a Mol azt közölte, hogy az idén 50 milliárd forintot fordít osztalékfizetésre, míg tavaly a szokásos osztalékot egyszeri rendkívüli kifizetéssel is megtoldva összesen 60 milliárdot osztott szét. A teljes részvényszám alapján az idén 478 forint jut egy részvényre, azonban ennél többre, 485 forint körüli összegre számíthatnak a tulajdonosok, mivel a társaság a saját részvényekre eső részt is felosztja a többi részvényes között.
Az OTP igazgatósága részvényenként 145 forintos osztalékra tett javaslatot, hasonlóan a tavalyihoz. A saját részvényekre jutó részt itt is szétosztják, vagyis a ténylegesen kifizetendő összeg néhány forinttal magasabb lesz.
A Richter az idén 33 forint osztalékot tervez kifizetni, míg tavaly 57 forintot kaptak a részvényesei. A gyógyszergyártó vállalat osztalékpolitikája évek óta változatlan: a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti adózott eredményének a 25 százalékát fordítja osztalékfizetésre.
A Magyar Telekom igazgatóságának javaslata is ismert: a telekommunikációs szolgáltató társaság az idén sem tervez osztalékot fizetni, ahogy a múlt évben sem fizetett.
Az ANY Biztonsági Nyomda részvényesei viszont az idén magasabb osztalékot kaphatnak a tavalyinál, az igazgatóság részvényenként 71 forintos osztalékra tett javaslatot, míg tavaly 57 forintot fizetett a cég.
A Graphisoft Park 60 forint osztalékot tervez kifizetni az idén a tavalyi 90 forint után.
Osztalékot fizet a tőzsdén tavaly novemberben debütált Norbi Update is, a társaság a teljes tavalyi adózott eredményét osztalékfizetésre fordítja, így 26,44 forint jut egy részvényre.
A hagyományosan osztalékfizetőnek számító Zwack Unicum az eltérő üzleti éve miatt később, várhatóan júniusban tartja a közgyűlését.
Tavaly a TVK is fizetett osztalékot, részvényenként 255 forintot kaptak a tulajdonosok. Mivel az idén márciusban a társaság részvényeinek 100 százalékát megszerezte a Mol nyilvános vételi ajánlattal, a TVK-részvényeket március 31-én kivezették a tőzsdéről.
Szintén fizetett osztalékot tavaly a Freesoft, amely azóta 4iG-re változtatta a nevét, a társaság 2014-es eredménye azonban az igazgatóság javaslatára eredménytartalékba kerül, így az idén nem részesülnek osztalékban a részvényesek.
A többi vállalat, ahogy tavaly, várhatóan az idén sem tervez osztalékot fizetni.
Az alábbiakban közöljük a közgyűlések időpontját és az ismert osztalékjavaslatokat, zárójelben a tavalyi osztalék szerepel.

==================================================================
TÁRSASÁG                       IDŐPONT        OSZTALÉKJAVASLAT
FORINT/RÉSZVÉNY
(ZÁRÓJELBEN A TAVALYI)
==================================================================
PRÉMIUM KATEGÓRIA
ANY Biztonsági Nyomda        április 20.         71 (57)
Appeninn                     április 30.            (0)
CIG Pannónia                 április 17.          0 (0)
FHB                          április 28.            (0)
Magyar Telekom               április 15.          0 (0)
Mol                          április 16.        478 (590,10)
OTP                          április 17.        145 (146,93)
PannErgy                     április 17.          0 (0)
Rába                         április 16.          0 (0)
Richter                      április 28.         33 (57)
——————————————————————
STANDARD KATEGÓRIA
4iG (korábbi nevén Freesoft) április 23.          0 (100)
Altera                       április 30.            (0)
BIF                          április 13.          0 (0)
Business Telecom             április 30.            (0)
Csepel Holding               április 20.          0 (0)
Danubius                     április 23.          0 (0)
EHEP                         április 20.          0 (0)
Elmű                         március 25.       1200 (2650)
Émász                        március 25.        900 (2950)
ENEFI                        április 17.          0 (0)
Est Media                    április 30.            (0)
Forrás                       április 30.            (0)
Graphisoft Park              április 23.         60 (90)
Kartonpack                   április 22.          0 (0)
Konzum                       április 30.            (0)
Masterplast                  április 28.            (0)
Norbi Update                 április 17.      26,44
NordTelekom                  április 17.            (0)
Nutex                        április 26.            (0)
Opimus Group                 április 27.            (0)
Pannon-Váltó                 április 30.            (0)
Plotinus                     április 17.            (0)
Synergon                     április 30.            (0)
TVK                          április 14.          0 (255)
Zwack Unicum                 június                 (2500)
==================================================================

(MTI)

 

Scroll To Top