Oroszország atomfegyvereivel egzisztenciális veszélyt jelenthet az USA-ra nézve

Oroszországot jelölte meg az Egyesült Államok biztonságát fenyegető legfőbb veszélyként, egyúttal pedig katonai szempontból indokoltnak nevezte, hogy halált okozó fegyvereket szállítsanak az ukrán biztonsági erőknek az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöki posztjára jelölt Joseph Dunford tábornok szenátusi bizottsági meghallgatásán csütörtökön.

Az amerikai tengerészgyalogosok vezetője a fegyveres erők bizottsága előtt azt mondta: Oroszország atomfegyvereivel egzisztenciális veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra nézve, Moszkva magatartása pedig nyugtalanító.
Dunford az Ukrajnának való fegyverszállításokkal kapcsolatban kijelentette, hogy ezen támogatás nélkül az ukrán erők nem tudják megvédeni magukat „az orosz agressziótól”.
Napokkal korábban Ashton Carter védelmi miniszter ugyanezen szenátusi bizottságban szintén azt mondta, támogatja, hogy az amerikai hadsereg halált okozó fegyvereket szállítson Ukrajnának, de azt is aláhúzta, hogy erről még nem született kormányzati döntés.
A szenátorok kérdéseire válaszolva Dunford tábornok a csütörtöki meghallgatáson azt is leszögezte, hogy Oroszország után Kínát tartja a második legsúlyosabb fenyegetésnek Amerikára nézve, mivel Peking katonai képességei gyors ütemben gyarapodnak, miközben a két ország érdekeiben eltérések vannak.
A szenátorok kérdéseire küldött írásos válaszaiban – amelyeket az AP amerikai hírügynökség ismertetett – az igen óvatosan fogalmazó tábornok azt ígérte, ha jóváhagyják kinevezését, fel fogja mérni, hogy nagyobb figyelmet és erőforrásokat kell-e fordítania az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista szervezet elleni harcra.
Egyúttal pedig – elődjéhez és a védelmi miniszterhez hasonlóan – aggodalmát fejezte ki a hadsereg költségvetésének folyamatos csökkentése miatt.
Dunfordot májusban jelölte a posztra Barack Obama elnök. A tábornok tavaly októberben lett a tengerészgyalogság 36. parancsnoka, ezt megelőzően 2014. augusztusig ő irányította az Afganisztánban harcoló nemzetközi erőket (ISAF). Korábban az amerikai tengerészgyalogság parancsnokának helyettese volt.
Amennyiben a szenátus jóváhagyja a kinevezését, Peter Pace tábornok után az 59 éves Dunford lesz a második tengerészgyalogos a vezérkari főnökök egyesített bizottságának élén.(MTI)

Scroll To Top