Azon kell dolgozni, hogy Törökország felől gáz érkezhessen majd Közép-Európába, így Magyarországra is – mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, az Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök magyar célként azt fogalmazta meg, hogy Szerbián keresztül érkezzen majd gáz Magyarországra Törökország felől.
Elmondta azt is: a megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy nem szeretnék, ha Eurázsiában a jövőben nőne a feszültség. Az állandó kényszer elé állító „Kelet vagy Nyugat” kérdése helyett abban vagyunk érdekeltek, hogy azt lehessen mondani, „Kelet és Nyugat” – fogalmazott Orbán Viktor.
A magyar-török gazdasági eredmények közül megemlítette, hogy a magyar Eximbank képviseletet nyit Isztambulban, valamint azt is, hogy tavaly rekordot döntött a Törökországba irányuló magyar export.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
