Online légtérigénylő rendszert vezetett be a HungaroControl

2016. január óta új online rendszer, a LARA (Local and Sub-Regional Aispace Management Support System) támogatja a léggazdálkodás folyamatát a HungaroControlban. A szoftver egyszerűsíti, gyorsítja a légterek igénylésének, elbírálásának és felhasználásának folyamatát, valamint segíti az európai szintű forgalomszervezést is. Az EUROCONTROL által a tagországok számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott szoftver év eleji bevezetésével a társaság közel egy évvel korábban teljesítette nemzetközi kötelezettségét.

Az LSSIP (Local Single Sky Implementation Programme) előírásainak megfelelően a légiforgalmi szolgáltatóknak automatizált légtérgazdálkodást segítő szoftvert kell bevezetniük. A HungaroControl úgy döntött, hogy az EUROCONTROL által fejlesztett, és ingyenesen biztosított LARA rendszert vezeti be.

A LARA előnyös a légtérigénylők számára azáltal, hogy a korábbi telefonon vagy faxon történő kommunikációt a gyorsabb és egyszerűbb online rendszerben bonyolíthatják, valamint azért is, mert a rendszer megjeleníti a mások által már megigényelt légtereket.

A szoftver az európai szintű forgalomszervezés szempontjából is előnyökkel jár, hiszen a rendszer adatai azonnal megjelennek az EUROCONTROL központi áramlásszervező egységénél, ahol így azonnal látják, ha egy időszakosan korlátozott légtér szabaddá, a légitársaságok által újra használhatóvá válik.

A HungaroControl a LARA bevezetésével közel egy évvel korábban teljesítette az un. Egységes Európai Égbolt Harmonizációs Tervben (ESSIP) rögzített, 2016 végi kötelezettségét, megelőzve ezzel számos európai légiforgalmi szolgáltatót.

A HungaroControlról

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. világszínvonalú technológiája, fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik elismert szolgáltatója, az Egységes Európai Égbolt keretében zajló uniós integráció aktív regionális kezdeményezője, együttműködő partnere.

Az EUROCONTROL statisztikái és előrejelzései szerint Európa felett évente csaknem 10 millió járat közlekedik, ám ez a szám a következő 20 évben akár meg is duplázódhat. Az elmúlt években a HungaroControl több olyan jelentős beruházást indított el, amelyek légi navigációs szolgáltatásainak fejlesztését célozzák, garantálják a növekvő légi forgalom biztonságos kezelését, és egyben elősegítik a küszöbön álló uniós integráció sikerét.

Folyamatos újításaival, kutatás-fejlesztési eredményeinek alkalmazásával a HungaroControl európai szinten is kiemelkedő a repülésbiztonság javítása, a kapacitás növelése, a légitársaságok költségeinek csökkentése és a környezet fokozott védelme terén. Összetett erőfeszítéseinek eredményeképp, 2014. április 3-tól a NATO megbízása alapján a HungaroControl irányítja a Koszovó feletti magaslégtér átrepülő forgalmát. 2015 februárjában – jóval az Európai Unió által előírt határidő (2022. január 1.) előtt – a HungaroControl Európában elsőként vezette be korlátozások nélkül a Free Route Airspace-t a teljes hazai légtérben.

Hagyományos légiforgalmi irányító szolgáltatásainak, műszaki-technológiai háttérének továbbfejlesztése mellett a HungaroControl egyik stratégiai célkitűzése, hogy partnereivel közösen egy regionális, közép-európai légi navigációs tudásközpontot hozzon létre.

Valamennyi beruházásával a HungaroControl célja, hogy a 7 közép-európai országot tömörítő regionális együttműködés, a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) versenyképes szolgáltatásokat nyújtson és a legmagasabb műszaki-technológiai színvonalon működjön

Scroll To Top