Offshore-ellenes vitanapot kezdeményezett az ellenzék

Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről kezdeményezett parlamenti vitanapot az ellenzék.

Az LMP által indított, de MSZP-s és jobbikos, továbbá két független képviselő által is támogatott, csütörtökön beterjesztett beadvány szerint a vitanap témái az offshore vállalkozásokkal, az adóparadicsomokkal, illetve az adóelkerüléssel szembeni teendők lennének.
A javaslatot jegyző Schiffer András, az LMP frakcióvezetője minden tisztességesen működő demokratikus állam alapvető érdekeként hivatkozott az adóparadicsomok bezárására, a „kiszivattyúzott milliárdok” – írta – hiányoznak a közbevételekből, egyebek mellett az oktatásból és az egészségügyből.
Az ellenzéki politikus megtiltaná a közszférának, hogy offshore cégekkel szerződjön, emellett jelezte: uniós szinten is korlátozni, bojkottálni kellene ezen vállalkozásokat.
Schiffer András célként jelölte meg a nemzetközi adóparadicsomok elleni egységes fellépést az EU-ban, továbbá az unión belüli adóparadicsomok felszámolását.
Kitért arra, hogy korábban a kormánypártok is kezdeményeztek nemzetközi egyeztetéseket, azonban ez „a törekvés elhalt”, értékelése szerint a kormány nem fellép az adóparadicsomok ellen, hanem megpróbál versenyezni velük.(MTI)

Scroll To Top