A napokban közzétett rendeletmódosítás az idén januári 10 százalékos rezsicsökkentést változatlanul hagyja, a lakossági fogyasztók továbbra is az alacsonyabb árakat fizetik gázfogyasztásuk után – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére kedden.
A Magyar Közlönyben június 27-én tették közzé a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletét, amely módosítja az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről szóló, továbbá a földgáz biztonsági készlet mértékéről, értékesítéséről és visszapótlásáról szóló korábbi rendelet.
Az NFM közleménye szerint a rendeletmódosítás a szokásos negyedéves felajánlási árakat és mennyiségeket, a hazai termelés hatósági árait és mennyiségeit rögzíti 2013 harmadik negyedévére.
Ezen túl meghatározza a biztonsági földgázkészlet indokolt szintjét és a biztonsági földgázkészletből részesülő földgázkereskedők által fizetendő kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási hozzájárulás mértékét is 2013 második félévére – tartalmazza közlemény.(MTI)