MSZP: a Fidesz a családpolitikában is kampány üzemmódra váltott

A Fidesz a családpolitikában is kampány üzemmódra váltott, a magyar családok azonban pontosan tudják, hogy mostanra „Magyarországon a legnagyobb szegénységi kockázat a gyermekvállalás lett” – reagált az MSZP pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnökének sajtótájékoztatójára, ahol a politikus azt mondta: a családok életében 2014-ben a gyed extrával új korszak kezdődik.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja azt írta: Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt években a bölcsődéket fizetőssé és Magyarországot „500 ezer éhező gyerek országává tette”, ahol már 4,6 millióan élnek a létminimum alatt. Ebben a helyzetben a gyed extra nem segítség a családoknak – szögezte le a politikus.
Mint kiemelte: az elmúlt hetekben rendszeresen ódát zengtek a gyed extra bevezetéséről. Bangóné Borbély Ildikó ugyanakkor kiemelte: a gyed extrával az új Munka törvénykönyve szerint a kismama kirúghatóvá válik. Kitért továbbá arra, hogy Hajdú-Bihar megyében 23 éves negatív csúcson áll a nők foglalkoztatása, körükben csupán 38 százalékos.
Az MSZP közleménye szerint áprilisban valóban új korszak kezdődik a családok életében. A párt azt ígéri valódi védelmet nyújtanak az anyáknak, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre, családbarát munkahelyeket teremtenek, több segítséget adnak a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, a bölcsődei díjat pedig eltörlik.
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az európai uniós szinten is egyedülálló gyed extra óriási lehetőség az édesanyáknak, hiszen nem kell választaniuk a gyermekvállalás és a munka között.
A legfrissebb statisztikai adatokkal kapcsolatban – amelyek szerint tavaly szeptember-novemberben a 15-64 éves nők körében a foglalkoztatási ráta 1,0 százalékponttal 53,7 százalékra javult – Pelczné Gáll Ildikó hangsúlyozta, hogy a gyed extrával erősödhet a kedvező trend, tovább emelkedhet a női foglalkoztattak 1 millió 825 ezres száma.
Pelczné Gáll Ildikó arra is felhívta a figyelmet, hogy 2009-ben 26 600 bölcsődei hely volt az országban, 2012-ben pedig már ennél mintegy tízezerrel több, és ezt idén további háromezerrel akarják növelni.(MTI)

Scroll To Top