Maláj utasszállító – Kijev nem szavatolhatja a nemzetközi szakértők biztonságát, újabb holttesteket találtak

Kijev nem tudja szavatolni a nemzetközi szakértők biztonságát a malajziai repülőgép lezuhanásának helyszínén, mivel a területet a kelet-ukrajnai szakadárok tartják ellenőrzésük alatt – hangoztatta Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján.

“Nem tudjuk a biztonságot szavatolni olyan területen, amelyet szakadár fegyveresek ellenőriznek, Oroszországtól pedig nem kaptunk garanciákat” – szögezte le.
Hrojszman bejelentette, hogy újabb 27 holttestet és 20 testrészt találtak a mentést végzők a katasztrófa helyszínén. Szavai szerint ezeket is a torezi vasútállomáson álló hűtővagonokba rakják, mint a korábban összegyűjtött 192 holttestet és 8 testi maradványt.
Kitért viszont arra, hogy a hűtővagonok még mindig a szeparatista fennhatóság alatt lévő Donyeck megyei Torezben vesztegelnek. “Jelenleg párbeszédet folytatunk annak érdekében, hogy a vonat a hűtővagonokkal elindulhasson” – tette hozzá.
Michael Bociurkiw, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek szóvivője a nap folyamán egy korábbi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a hűtővagonok Torezben maradnak a nemzetközi szakértők odaérkezéséig.
A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az áldozatok közül 192 holland állampolgár volt.
Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral. Az elnöki sajtószolgálat közleménye szerint Porosenko – a kelet-ukrajnai szakadárokra és Oroszországra utalva – ismét sürgette, hogy a nemzetközi közösség állítsa meg azokat, akik “terroristákat irányítanak, finanszíroznak és fegyverekkel látnak el”.(MTI)

Scroll To Top